Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-08-13

I. napirend: Kiegészítés: Kőmives Kálmán elvtárs: Szükségesnek tartom röviden elmondani, hogy a most vitára bocsátott anyag a kiemelt feladatokkal kap­csolatban és a KB decemberi határozatából adódó munkaügyi feladatok végrehajtásáról készítendő anyag a pártbizottsági ülés elé kerülő jelentéshez lesz felhasználva. Mivel ez a pártbizottsági jelentés teljes részletességgel nem tud foglal­kozni ezzel a két fontos témával, ezért tartottuk szükségesnek, hogy előbb VB elé kerüljön. A most beterjesztett anyaggal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy az anyagban foglaltakon kívül 17 üzemnek és intézménynek határozta meg a kerületi PB kiemelt feladatok teljesítését. Az anyag terjedelme azonban nem tette lehetővé, hogy mindegyikre kitérjünk, ezért a legfontosabb üzemekre tértünk csak ki, főleg ahol lemaradás mutatkozik. Az első félév gazdasági eredményei és a helyi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a ki^emalt feladatok megjelölése helyes volt, jól bevált segítője a gazdasági feladatok végrehajtásának. Egyértelműen megállapítottuk azt is, hogy ahol az első időszak­ban tervlemaradás volt, ott a továbbiakban is tervlemaradás van. Módosítani szeretnénk az 5-ik oldal 6-os pontjának első mondatát: az Országos Asztalosipari vállalat felettes szervétől kapott tájékoztató szerint ez a megállapítás úgy módosul, hogy felet­tes szervük módosította a korábbi tervét, az épületelemek 0-soro­­natát nem tartotta szükségesnek legyártani, hanem azonnal a nyílászáró épületelemek sorozatgyártását kezdték el, amelynek első sorozata.már elkészült és beépítésre vár. Több elvtárs kifogásolta az elmúlt időben, hogy a PB által meg­határozott feladatok között nem szerepelnek a lakosság ellátá­sával kapcsolatos feladatok. Ezért a VB úgy döntött, hogy a Vendéglátó és a Közért vállalat részére külön feladatot fog megjelölni, ami meg is történt. E két vállalat a részükre kiemelt feladatok egyrészét időarányosan, másik részét éves szinten is teljesítette. Olyanokat, mint pl. az önkiszolgáló egységek számát növelni. Az első időszakban már 40 ilyen ön­kiszolgáló egység működik ke ízületünkben és a második félévben továbbiakra számíthatunk. Gábor és Brenner elvtársak kiemel­ten foglalkoztak a tömegétkeztetéssel, hogy mintegy 3,4 - 3,6 %-os eredményt kell elérni. A Vendéglátóipar tömegéfckez-, tetési forgalmi tervét 3>6 %~ra teljesítette. I.féléves tex'vét az időjárás nehézségei miatt nem tudta teljesíteni - ez orszá­gos viszonylatban is igy néz ki - kerületünkben mintegy 2300 ezer Ft. a lemaradás. Úgy néz ki, ha az időjárás tartóssá válna szeptember végéig, akkor a kiemelt feladataik is teljesítést nyernek. Kérdések: Paulov elvtárs; A Telefongyár lemaradásának egyrészt-mi az oka, másrészt-be lehet-e hozni az év végéig? A másik kérdésem: nem tudom, nem lehetett volna egy kis táblázatban a többi 17 üzemnek a fontosabb számait is idehozni, hogy lássa a VB, hogy néznek ki?

Next

/
Thumbnails
Contents