Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-07-30

L Devecsei elvtárs: Egyrészt az anyag terjedelme miatt, másrészt, nreTf"ismert téma”volt;, úgy gondoltuk, nem megyünk bele bővebb magyarázatba. A cnucsvezetőség 9 tagjából a választáskor 6 elv­társ maradt ki a vezetőségből, ez már alapvető változást jelen­tett. Az is problémát jelentett, hogy 196$. végén kerültem oda, voltak sértődött emberek, esetleg akih titkár szeretett volna lenni, ezek ellenünk voltak. Volt olyan jelölés, ahol pl. 50 % volt ellene a jelöltnek. Láttuk: igy néz ki a tömeg­hangulat, s naponta foglalkoztunk ezekkel a dolgokkal. Hogy melyikért ki a felelős? Hiába hoztunk volna neveket,a PVB nem ismerte volna ezeket az elvtársakat. Mi megbeszéltük szemtől-szembe, hogy kinek milyen hibáját találjuk. Vitatkoz­tunk és a vita végén kénytelenek voltak elismerni hibás néze­teiket. Nagyobb problémát 1964. első félévében okoztak ezek a dolgok, a második félévben behoztuk a lemaradást és ebben az évben már ütemesen dolgozunk. Jól dolgoznak ezek az emberek ma már és úgy gondoljuk, ha ismét felvetnénk, akkor ezeket a fájó pontokat felszaggatnánk, mert hiszen ezek az emberek szégyellik, hogy ilyen álláspontot foglaltak akkor el. Ismétlem, hogy a vitát az emberek ismerik az üzemben, az egész évben fórumról fórumra ismertettük az álláspontunkat4. tehát tudták, hogy kikről volt szó, melyik kinek a véleménye. Ebben a kérdésben igaza lett a minisztériumnak és ez minket is bátorított, hogy helyes volt, hogy emellett kiálltunk, - s most még sokkal feszitettebb tervet is túlteljesítettünk, - ez bizonyította, hogy helyes volt. Voltak szakembereink, akik meg­vizsgálták ezeket a dolgokat, sőt pártonkivüli szakembereket is bevontunk. Hogy a szemléletek veszélye nem szűnt meg, s állandóan tevékeny­kedni kell ellenük, ezzel tisztában vagyunk. Állandóan foglal­kozunk a termelés problémáival, éppen a napokban lett ezért fe­lelősségre vonva egy-két főosztály, mert úgy néz ki, hogy zava­rok lesznek. Tehát már előre foglalkozunk ezekkel a kérdések­kel, éppen a hibák elhárítása szempontjából, s állandóan vég­zünk ilyen értelemben politikai munkát. De amellett, hogy eddig is foglalkoztunk ezekkel a kérdésekkel és ezután is fogunk fog­lalkozni, kérjük, hogy ne kelljen az üzemben szélesebb tömeg elé vinni uira, mert hangsúlyozom, hogy ez már ismert a vállalat dolgozói előtt és az illetékes fórumokon névszerint is ismertet­tük ezeket az embereket. Végül még az import megtakaritást szeretném ismerteni. Az elő­irt 5 280 ezer Ft-tal szemben az I. félévben már 2 515 ezer Et-ot takarítottunk meg és mitegy 4 milliót kivárnunk megtakarí­tani az év végéig import vonatkozásban. Schumeth elvtárs összefoglalja a vitát: Egyrészt az elhangzott hozzászólásokból a lényeges dolgokat fi­gyelembe kell venni, másrészt azt javasolom, fogadjuk el Devecsei elvtárs álláspontját, hogy ezt visszavinni az üzembe nem szükséges ma már. Tudni illik, ott tényleg az a helyzet, hogy azokat az embereket, akik hibás álláspontot foglaltak el, most már inkább ösztönözni kell, - ezek álláspontja már poziti­vabb, s a gyakorlat az, hogy ott a helyszínen történjenek meg a viták, a felelősségre vonás, stb. Én magam is személy szerint belefolytam ott a dolgok tisztázásába, Szkokén elvtárssal együtt, elmentünk a minisztériumba is és tisztáztuk a dolgokat. Politikailag tehát már nem használna, ha ezt oda újból vissza­vinnénk. A harc zömét ott a pártszervezet vivta meg a mi támo­gatásunkkal. t

Next

/
Thumbnails
Contents