Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1965-07-09
8 ezek közül a legmutat, - a jehovisaz egy szektának ennek Zömében J szekta működik a kerületben, veszélyesebb - bár csökkenő tendenciát ták szektája. Hozzáteszem, hogy ennek nincs engedélyezve a működése, a többinek van. A társadalmi rendezvényeket illetően el kell, hogy mondjam, általában jók többségében a házasságkötési és a névadó ünnepségeink. Ahol nem tudtunk előbbre menni, ez a gyászszertartások. Ugyanakkor keveset segitenek felső hatóságok ezekben a dolgokban. Most már próbálkozunk különböző énekkarok, zenekarok beállításával, de még nagyon magas ezeknek az igénye. Az államnak kellene valamit tenni, hogy ez ne kerüljön olyan sokba. Véleményein szeriht ez az egyik ok, amely az egyházi szertartás felé lenditi a temetéseket. Emellett nem eléggé az érzelemre próbálunk hatni, hanem inkább az értelemre. Én úgy látom, hogy a társadalmi rendezvényekkel az üzemekben, intézményekben, lakóterületen keveset foglalkozunk. Megkerestük a különböző üzemeket, intézményeket és bizony nagyon kevés aktivét találtunk, akik segítettek volna nekünk ebben. Mielőtt levisszük ezt az anyagot, szeretném javasolni, hogy ilyen vonatkozásban is vigyük, hogy az üzemek, intézmények többet foglalkozzanak ezzel ilyen vonatkozásban is, és a lakóterületen mi1 is a Tanács részéről többet foglalkozunk ezzel. Elhangzott az egyházi adóbeszedés. Többször kértük a körzeti elvtársakat, tanácstagokat, hogy jelezzék felénk, hogy valahogy fel tudjuk göngyölni, mert nemcsak adóbeszedés van ott, hanem agitációt is folytatnak, - de nem tudjuk, hogy kik ezek, kmellett olyan jelzést is kaptunk, hogy nem a saját területükről küldik oda, hanem más egyházközségi területről. Nagyon sok volt szerzetes, volt apaca is van, aki járja az egyházi területet, - de csal.< akkor tudunk beleavatkozni, felelősségre vonni ökot, ha tudjuk, hogy kik azok. Az elmúlt évben hittanbeiratás előtt volt ilyen, akkor megtudtuk, hogy ki az és el is beszélgettünk velük, azóta nem tudok ilyenről. Árjelentéssel egyetértek és még csak annyit, hogy a vallásosság kérdése f elmeiül nálunk meg a munkásszállásokon, ahonnan zömében hetenként, kéthetenként hazajárnak ezek az emberek és nem kiegjégitő az az ateista propagandánk, ami szükséges lenne ezen a területen, - de előfordul olyaiyls, hogy meg sem hallgatnak bennünket. Kikillai Sándor elvtárs: Az adott statisztika csak megközelitöleg tükrözheti vissza a valóságos helyzetet. Én abból a megállapításból indulok ki, hogy a vallás elleni harc területén az eredményeket egy-két ev távlatából megállapítani nem lehet és nem is célszerű. Ha azonban a 20 év távlatából nézzük, akkor az már mutatja elért eredményeinket. Egyrészt, mert az objektiv gazdasági talaját kihúzta a vallásos világnézet alól, de emellett szubjektív vonatkozásban is tudtunk jele nt ő s e re diáé ny t el é mi.