Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1965-04-09
2 A Pártkörzetekbe járó fiatalok a KISZ szervezetnek nem tagjai, általában csak TV nézésre járnak be. Az idős elvtársaklral tisztelet lenül viselkednek, sőt a berendezési tárgyakat is rongálják, ezért a vezetőség a párt helyiségeiből őket ki is tiltotta. Magatartásuk miatt közeledésüket az elvtársak csak fenntartással fogadják. A körzeti KISZ szervezetek felszereléseit számba venni nem tudtuk, mivel leltárt sehol nem találtunk, de vezetőségi tagot sem, aki felvilágosítást adott volna. 4./ A pártvezetőségek javasolják, hogy,a körzeti KISZ szervezeteket szüntessük meg, illetve oszlassuk fel. Javaslatuk, hogy mint ifjúsági csoport a körzeti Párterzervezet mellett működjön. A párt vezetőségek javaslatával a KISZ Végrehajtó Bizottság egyetértett, és határozatot hozott. Az ifjúsági csoportok /klubok/ létrehozása szükséges, mert nagyon sok fiatal szabadidejét a lakóterületén tölti, és ha nincs megfelelő helyiség ahol összejöjjenek, akkor a terekex és,utcákon csoportosulnak, s igy Ízlésük, igényeik formálása lehetetlen, I, A jelenlegi helyzet elemzése: Az alábbi három helyen működnek ifjúsági csoportok: XIV/ 8 Körzet XIV/10 *' XIV/11 » A XIV/ 2-es körzetben, ahol a legjobb klubélet folyt, a pártvezetőség választás után, és a XIV/ 9-es Körzet megszűnt. A meglévő klubok munkája, tevékenysége hullámzó, A klubon belül nincs kötöttség, csupán a baráti társaság, közös érdeklődési kör tarjja össze Őket. Tapasztalatunk azt, hogy a fiatalok ott jönnek össze, ahol zenekar van. Idejük többségét tánccal töltik, de részt vállalnak a pártvezetőség más kulturális munkájából is. Pl, a XIV/11-es körzetben a fiatalok nagyban segítettek a pártszervezet augusztus 20-i ünnepségében.