Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1964-04-11
A munkát eddig is megjavítottuk, mert most már sokkal szorosabb kapcsolat van köztünk és a rákospalotai gyáregységünk közölt, mint eddig volt. Ciák elvtárs: Neke. is az a véleményem, hogy Béres elvtársnőt ott ismerik, szeretik és képes is arra, gyakorlati tapasztalata is van, hogy ezt a munkát ellássa. Schumeth elvtárs: Így dolgot: azt mondtad Bállá.elvtársnő, hogy nincs erre a munkára alkalmas elvtárs. Arról mi a véleményedj'hogy van nekünk egy Ballánénk, aki erre alkalmas? Balláné elv társnő: En már kifejtettem erre vonatkozó véleményemet á VB ülésen. A Zuglói Kötöttárugyár pártszervezete 1961-ig, ahogy itt a VB ülésen az elvtársak elmondották, nem volt a legrosszabb pártszervezet, hanem e.. yike volt a legjobbaknak, - mert olyanok voltak a körülmények, olyanok voltak a viszonyok, hogy a vezetésem alatt álló pártszervezet azokat a feladatokat el tudta látni, kost azonban 1965-ban kezdődött az összevonás, már akkor jöttek a problémák olyan vonatkozásban is, hogy két alapszerv lett összevonva. Amig alapszerv volt a miénk, azt el tudtam látni annak az irányítását, de amikor a 9 tagú csucsvezetőség megalakult, annak irányítását már nem tudtam ellátni. A másik része, hogy az elvtársak tudják, hogy a pártmunkámat 1954. óta társadalmi munkában végeztem, én ezt szoktam meg mindig, megvolt a gazdasági munkám, amit én nagyon szeretek, az a tény, hogy én ne végezzek gazdasági munkát., elképzelhetetlen számomra. Másrészt nem is tartom magam alkalmasnak rá, mert nyugodtan kimondom, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszában nem tartom magam alkalmasnak arra, hogy ilyen nagy vállalat pártszervezetének vezetését elvá“falhassam. A pártvezetőség ezt elfogadta tőlem, nem jöhet más pillanatnyilag számításba és egyöntetűen Béres elvtársnőt javasolják. Schumeth elvtárs: Javasolom, fogadja el a VB Bállá elvtársnő beszámolóját és javaslatát azzal, hogy bízzon meg a VB bennünket azzal, hogy Bállá elvtársnő eddigi tevékenységének teljes elismerését valamilyen módon biztosítsuk, másrészt hagyja jóvá, hogy továbbra is ott marad a pártvezetésben. Felmerült, hogy később esetleg más munkaterületre fogjuk bekapcsolni kerületi szinten. A VB Schumeth elvtárs javaslatát jóváhagyta. 2. A Telefongyár kádermunkájáról készítendő VB anyag vázlata a következő VB ülésen kerül megtárgyalásra. 5. I/unkás őrf e Ívé te 1. ke b a beterjesztésnek megfelelőért a VB jóváhagyta. 4. Fegyelmi- és régi munkásmozgalmi ügyeket a VB jóváhagyta. Szabó Ferenc elvtárs tagdíjának csökkentését kéri. ,/XIV/l. körzet. / A tagdijának csökkentését nem javasolja: Kertészné elvtársnő. . A VB a nemleges javaslatot jóváhagyta.