Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-12-20
dolgozót bizonyos dolgokról és előfordult már az is, hogy kifejezetten éles ideológiai vitát kellett folytatni az ilyen beszélgetésen. A másik ilyen terület, ahol igen intenziven dolgosunk, a FISZ szervezet, illetve belevéve azokat a fiatal dolgozókat is, akik nem tagjai a FISZ szervezetnek. Rendszeresen tartunk megbeszéléseket és közös taggyűléseket is a FISZ szervezettel. da?. kard i e Ív t á rs ? mennyire vesz részt A technológiák módosításában, fejlesztésében az intézmény? Az intézet igyekszik olyan problémákkal foglalkozni, amelyek1 pl. egy újonnan létesített üzer-x továbbfejlesztési kérdéseivel, ill. választék-bővítésével kapcsolatos. FI. Bementén megvett üzemben már előre dolgozunk, hogy nögyan lehetne olyan PVC-t gyártani, amely kopásállóbb, töréséllóbo fajta. Ugyanígy állunk a hazai polyotylén vonalán, kár van pl. két olyan anyagunk, uj, amit a szovjet gyár nem tud csinálni, amely 250 -os hőallóságu szerkezeti anyagot ad, szemben a szovjet anyaggal, amelynek a hőállósága csak 100-120 fok. Ezek nagy fontosságúak a különböző csövek bélésénél, stb. S mi kikisérleteztünk olyan műanyag-szálat, amely már alapanyagában színezhető. Fehéren küldjük el a gyárba és ott a* gyapjú-' színező eljárással lehet színezni. A technológiai fejlesztés figyelmét arra fordítjuk inkább, ami az újat biztosítja világviszonylatban is. S ma már nem kullogunk azután amiket a vezető nyugati intézetek csinálnak, hanem álljuk velük e szempontból az összehasonlítást. Sikerült a kutatás objektív feltételeit olyan színvonalra hozni, hogy sikerült ezeknek a feltételeknek megfelelni. 1957-ben kialakítottuk a helyes politikai légkört az intézetben, hogy ha valaki párttag akkor ez csak a munka fokozottabb vitelénél jelent előnyt. Éveken keresztül csak pártönkivülieket vittünk külföldre, hogy ne mondhassák azt, hogy a párttagok felosztják maguk között a külföldi utazásokat. Itt csali a szakmai képzettséget vettük figyelembe, nem azt, hogy párttag-e, vagy pártonkivüli. így látták a pártönkivüliek, hogy az emberek elbírálásánál a szakmai eredmények, a népgazdaság érdekében végzett szakmai munka d döntő szempont. Pl. az egyik pártönkivüli szakemberünk olyan ioncserélő gyantát kísérletezett ki, amely a szovjet szakemberek elismerését is kivívta. Olyan légkört teremtettünk meg az üzemben, hogy mindenki teljes jogú állampolgár és az embereket a népgazdaság érdekében végzett hasznos munka alapján értékeljük. A szövetségi politika terén azt hiszem, nálunk tényleges 1957. elején több taggyűlésen vitattuk és azt hiszem, ilyen vonatkozásban nagyon szerencsés volt a pártszervezetünk munkája és nagyon egészséges, jó légkört sikerült kialakítani. Párttagjaink emberi és szakmai vonatkozásban is nagyon jól megállják a helyüket, ez lehet az oka, azt hiszem, hogy nálunk az -intézetben bizonyos eredményeket sikerült elérni. Emellett biztosítani tudtunk az intézetben egy gazdag, szintes kutatási lehetőséget. Minden műszer rendelkezésünkre áll az intézetben a kutatásokhoz, s egy pártonkivüli kutató előtt az sem utolsó szempont, hogy minden olyan műszert, kutatási eszközt megtalál, amiket a külföldi folyóiratokban lát, s mindenféle agitációnál ez többet jelent, hogy olyan műszerekkel dolgozhat, amikre csak szüksége van, s azt látják, hogy az állam a.korszerű kutatómunka feltétleit biztosítja. De én állítom, hogy bármelyik másik intézetben ezeket a dolgokat meg lehet csinálni. £ ebben a mi pártszervezeteink ténylegesen sokat tett és azt hiszem, ez lehet az eredmények egyik oka. A szakmai kapcsolat a Ve^ytervvel, ezt Somló elvtárs elmondotta. Egy sor anyag kidolgozásában vannak kapcsolataink és lehetnek a továbbiakban is, s ezenkívül, ha nálunk egy kutatás befejeződik és azt üzemi mértekben akarjuk készíteni, akkor a áegyterv kutatóival leülnek és egyeztetik az elképzeléseket.