Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1963-11-21
A KISZ Bizottságunknak is vannak nagyon jó kezdeményezései, eredményei a kulturális nevelés terén. De eközben vetjük fel,hogy mégsem vált fő tevékenységévé a kér. KISZ Bizottságunknak a kulturális nevelő, az egész ideológiai munka. Ugyanez a pártszervezetekre vonatkozóan is a helyzet. Zömükben a munkáteMikben nem. szerepelt 1965-ban a kulturális munkával kapcsolatos probléma. Az is igaz, hogy amikor rendeztünk tanfolyamokat ezzel • kapcsolatban a kerületben, akkor csak 60-an jöttek el a 450 funkcionáriusból. Ilyen szempontból vizsgáltuk a kulturális életünket. A vitának, ami a kulturális bizottságban folyik, éppen ez az eredője. Az az igazság, hogy az eredmények mellett itt vannak ezek a problémák - és hogyan lehetne ezeket a legjobban és a legrövidebb utón megjavítani. Igaz, a kulturális munkához több időre van szükség, mint más területre. Ee azt hiszem, néhány részkérdését a kulturális nevelő munkának mégiscsak ide kellene hozni a VB elé. Fontosnak tartom, hogy a jövő évi PB és VB munkatervbe egy-két problémát hozzunk a VB elé, mert azután kerül a pártszervezetek elé e kérdés és ebben tudunk adni valamit a pártszervezeteknek, hogy javítani tudják a kulturális nevelő munkát. Az első félévben véleményem szerint a pártszervezetek irányitó munkáját kellene idehozni, - a jelenlegi helyzetet és főleg a hogyant, hogy milyen aszközökkel lehet elérni. A második félévben pedig javasolom, hogy a közízlés helyzetéről készített anyagot és következtetéseket hozzuk ide, amiből 2-5 éves programot is ki tudnánk dolgozni. nen túl, feltétlenül a népművelési program irányelveit meg kellene vitatnia a kulturális bizottságnak, s azt kellene elérni, hogy a program megvitatása után ez belekerüljön a pártapparátus egész ellenőrzési, intézkedési és más jellegű tevékenységébe. még a káderkérdéshez szeretnék hozzászólni: tényleg kevés a kulturális kérdésekhez értő káderünk, különösen kevés a pártszervezeteken, a pártvezetőségeken és a tömegszervezeteken belül. Éppen ezért az 1. javaslatom az .lenne, hogy a pártszervezetek mellett kulturális szakembereket kell bevonni az irányitó munkába /ezt csinálják általában/. 2. javaslatom: a meglévő kulturális lehetőségre épitve kerületi klubélet kialakítása, kettős célból: egyrészt a továbbképzésüket szolgálná ez, másrészt hozzájárulni a kerületben az egyirányba ható kulturális nevelőmunka kialakításához. 5. javaslatom lenne, hogy kidolgoznák 1964-ben, vagy kísérletképpen bevezetnénk egy speciális pártoktatási formát, amely elsősorban a pártvezetőségek kulturális területtel foglalkozó aktiváit, reszortfelelőseit - elismert pártoktatás keretében - egy, vagy két éves tematikában bizonyos fokig megalapozza. o.. Felcsuti elvtárs: Amire mi jelen körülmények között vállalkozhattunk "az volt: Jelezni egynéhány problémát és kifejteni, amiben vita közöttünk nem volt, hogy kettős értekemben kell javitani a munkát, elsősorban a pártszervezetek irányitó munkáját látni és a másik oldalát, hogy több figyelmet a munka eszméi tartalmára. Ez volt a szándékunk, ezt akartuk adni ebben a jelentésben, úgy látszik, nem sikerült. Hiányolják az elvtársak, hogy nincsenek benne számok. Azért nem hoztunk, mert amiket tudtunk volna hozni, kiderült, hogy nem alaposak. Néhány számot tudok mondani, amik valós számok: p|. a Tanács népművelési csoportjához befutott 206 engedély-kérés az első félévben, ebből 60 volt műsoros, a többinél Latabár és Kazal-féle "művészeti produkciókban" lehetett volna gyönyörködni. Hozhattunk volna olyat, hogy a könyvtárakból kivett magyar könyveknek csak az 1/16-a mai témájú. Vagy 50 megnézett kérdőívből, amit a zuglói uj lakótelepen vettünk fel, azt láttuk, hogy az emberek igénye megrekedt iV;ikszáthnál, Jókainál.