Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-08-30

Úgy a kor .BM, pár tvezc tőség, mint az il ipszervi vezetőségi ülé­seken a munkatervek alapján egy-egy szakmai parancsnok beszámol­tatására is sorkerül.így a megtartott vezetőségi üléseken együt­tesen határozzák meg úgy a párt, mint a szakmai vezetés további feladatait. Ennek eredményeként úgy a szakmai, mint a politikai műnk a Egységesebbé és eredményesebbé vált. Az e téren elért, eredmények mellett azonban nem lehet elhalgatni, hogy vannak o­­lyan hiányosságok még, hogy a vezetőségi ülésen hozott határo­zatok végrehajtását a felelősként megjelölt pártvezetőségi tagok egyes esetekben nem ellenőrzik megfelelő következetességgel, x ,/az elmúlt egy óv alatt a párt és szakmai vezetés az összehangolt munkáján keresztül eredményeket ért el a lakossággal való kap­csolat további mélyitésének a területén is. így pl. rendőrségi viszonylatban több, mint duplájára növelte az ÖR. számát./ je­lenleg 24o ÖR. teljesit a kerületben szolgálatot./ Úgyszintén jelentősen növekedett az önkéntes tűzoltók száma is. Javult a propaganda tevékenység, valamint a szakmai parancsnokok és a gaz­dasági vezetők kapcsolati is. Az elmúlt egy év alatt 3 tt.védel­mi ankétot., 6 jogpropaganda előadást és 32 esetben gazdasági ve­zetőkkel megbeszéléseket tartott a bűnügyi alosztály. Ezenkivül 296 esetben tartottak a KMB-k társ.túl. és szem.túl. megkárosí­tásának a megelőzése érdekében lakóterületeken és kisebb üzemek­ben tájékoztató előadásokat. A jogpropaganda■ terén végzett munka loo^-os emelkedést mutat az előző egy évhez viszonyítva. Tovább j ívitottuk a kapcsolatot a KMB-k és a pártalapszervek vezetősé­gei között. 3 hívónként rendszeresen beszámolnak a KMB-k a kör­zeti pár talapszervezetek vezetőségeinek a területük közbizton­sági helyzetéről. Ezek a beszámolók igen eredményesen segitik a bűnügyi megelőzőmunkát, mivel a körzeti pártvezetésnek is köz­ük észrevételeiket a rendőrség felé. A tömegkapcsolat további növelése érdekében feladatként hárul a BM. pár t ve ze tőség és az alaps'zervi vezetőségre, hogy a körzeti alaps.zervekkel az eddiginél is jobban mélyítsék el a kapcsolatit és e ;yüt tmüköd és t, ./a jelentés elején már kitértünk arra, hogy az elmúlt egy óv alatt a párt és szakmai vezetés együttműködése sokat javult. Részben ennek is tudható be, lao ;y a szocialista törvényesség betartása terén is vannak eredmények. az utóbbi ddBben több kormányhatározatok és szakmai utasítások jelentek me;;, ebben a vonatkozásban, amelynek betartását .és ellenőrzését úgy a szakmai parancsnokok, mint a pártvezetőségek elsőrendű feladatuknak tekintik. Legutóbb a Magyar Forradalmi Munkás-Farászt Kormány jogalkalmazás jogpolitikai elvéről szóló

Next

/
Thumbnails
Contents