Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-08-30

• '.őst is ebben a hónapban be van tervezve a műnké hogy megtárgyaljuk a körzetünkben a közbiztont kértük hóna elvtársat, hogy nem jött. Eásrészt azt rendőr a körzetünkben, ezek az elvtársak kerül az juhnál. A másik, ma r. ár a el, udvariasak ugyanez a ..tervünkben, 'helyzetét és :■ ügyben, de társadalmi oldani, hogy hiszen pénzbe sag jöjjön el hozzánk e szeretnénk, ha lenne több Nem tudom, meg lehetne-e valamennyi pénzt is kapjanak, stb. ezt azért méltányolni kellene a rnunká­­amit a jelentesnek azért tükröznie kellett volna, hogy rendőrök .agatartása, viselkedése nagy fejlődést ért 1___k, segítésre készek, stb. Be ne*. mondható el . nyomozókról. Volt egy nyomozó elvtárs, aki a tanukkal is úgy bánt, mintha gyanúsítottak lennének. 41 sorban a mi bűnügyi munká­- 11. é „ -ndőröknek a szakmai Komoly eredményeket értünk el látni kell, hogy az elmúlt évben A körzeti megbizottáink csak őst kezdődik rendszeres munka e területen, 1átni. K ás részt a munka uj, szamara ez. . sok után:-dolgozásra’ hogy az ő nyomozati mun- 1 j£* 3. 2? B. 2 ? és ez az téren e1ég nátu1 ha a körzeti Juhász elvtárs: Kétségtelen, hogy az elért eredményekkel nem s’zabad megelégednünk. Tovább kell mennünk, annál is inkább, neru olyan nagy feladatok állnak a kerületi Rendőrkapitányság előtt, amelyeknek végrehajtása a vezetés színvonalának további emelését követeli meg és nem utolsó s sáinknak, a rendőröknek és az őrsökön lévő rer továbbképzésének a fokozását ezen a téren, a.-ónban azt is komoly nehézségekkel küzdöttünk, ebben az évben jöttek vissza az iskoláról és csal meg tulajdonképpen a tervszerű, amelynek csak a jövő évben fogjuk az eredményét látni kell, hogy a körzeti megbízottak s nem egyszer tapasztaljuk, hogy nagyon van szükség egyik másik esetben ahhoz, __ ~ kájuk elfogadható legyen. Ami a nyomozókat illeti, hogy rendkívül le van terhelve a bűnügyi alosztályunk oka annak, hogy a budapesti kerüljétek közül e kullogunk, s ezen csak úgy tudunk változtatni, megbízottdkát bevonju’ jobban ebbe a munkába. Amennyiben a ke./ületi PVB határozattá emeli a rogy a tüiol-tó alosztály önálló pártszervezet jogr.. munkát tudunk végezni. Az elmúlt 4~5 hónap alatt kialakult légkör nagyon egészséges, s ez nagyon szükséges volt, mert az utóbbi 1-2 évben a Gergely elvtárssal Mag sok probléma volt, és bizonyos fokig akadályozója volt enne.. az egészséges légkörnek a kialaki búsában utóbbi hónapok alatt elkezdődött. Bomozi elvtárs, van a titkári funkcióra, véleményem szerint sokkal tud végezni ezen a téren. j av as 1 at unkát, legyen, sokkal , ami az aki jelölve jobb munkát az lichumet k elvtárs összefoglalja a vitát; Javasolom fogadja’eT a"SV pú.-.•tszervezetcnek jelentését az előző határozat végrehajtásával kapcsolatban, köztük azt is, hogy a tűzoltó alosztálynál önálló pártszervezetként működjön a pártszervezet tovább. A jelentés is eléggé tárgyilagosan ismerteti a problé­mákat, másrészt az a javaslatunk, hogy a BIű pártszervezet ' figyelembe az itt elhangzott javaslatokat, észrevételeket további .munkájában ezt hasznosítja. Az egyik dolog a taggyűlésnek a szerepe, annál is inkább, ■ a lenini normákkal kapcsolatos dolgokról van szó os a műnk lus kialakulásáról, amiket az előző VB határozat is kieveit jelentésben elég önkritikusan lelvetik a problé- át, hogy a gyűlések még nem váltak határozatokat hozó taggyűlésekké. A* taggyűlések legfontosabb szervei kell, rogy legyének a pú szervezetnek, ezért szükséges, hogy határozathozó taggyűlések legyenek, más- iréjrt hozott határczatoj: végrehajtására a parttag­ságbt mozg< iitani, igénybe venni, bevonni nem lehet. a VB-nak, hogy mert :asti- és bag­venni,

Next

/
Thumbnails
Contents