Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-08-03

i- 6 - St.sz. 453. részét el lehetett volna kerülni, r.íost az a feladata pártszerveze­teinknek, hogy segitsék ezeket az embereket negnyugtabni és a fel­zaklatott kedélyeket lecsillapítani. 2. Vélemény nk szerint a személyzeti munkában erősen ■.rezteti hatását a szubjektivizmus. A legritkább esetben találkozunk olyan esettel, ha •' valahonnan egy vezetőt más funkcióba vittek, v yy lé kellett cserél­ni, hogy helyi előléptetés alapján oldottak volna meg a káderután­pótlást. Rendszerint az a gyakorlott, hogy "kiválről” hoznak embere­ket, zenivel a dolgozók nagy többsége nem ért egyet, másrészt gátol­ja a helyi friss erők előléptetését. Erre nagyon sok helyi példát tudnánk felhozni. Pl jelenleg a Telefongyár igazgatójának kinevezé­se azért késik, mert mi úgy latjuk, hogy helyileg is megoldható len­ne a gyár igazgatójának kinevezése, viszont a felettes minisztériumi szerv csak külső megoldással latja megoldhatónak. Hasonló volt a hely- • zet az Elektroakusztika esetében, a Porcelángyár esetében, stb. 3. A tapaszt, lat azt mutatja, hogy még mindig sok gondot okoz a személy­zeti munkában a rosszul értelmezett stabilitás elve. Valóban igaz az, hogy több olyan vezető elvtars van, aki nagyon becsületes, jószándé­­ku, derék elvtars, de a megnövekedett feladatotokul felkészültsége miatt nem tud megfelelően megbirkózni. Ez kétféle vészéit rejt magá­ban: egyrészt azt, hogy ezek az elvtarsak túl vannak terhelve és ez a túlterhelés nagyon lerontja egészségi álh.putukat, másrészt árt magának az ügynek, mert visszahúzó erőként jelentkeznek az adott he­lyen, nem tudják az uj feladatokat maradék nélkül megoldani. Emiatt az üzem fejlődése megáll, vagy egyes esetekben lassúbbá válik. Külö­nösen azoknál az clvtársaknál jelentkezik ez, akiknek néhány éve van már a nyugdíjazásig, Ezeknél ..z clvtársaknál hűm.iramból mi is azon a véleményen vagyunk, hogy ha idáig becsületesen dolgozott, akkor a. hátralévő néhány évben meg kellene hagyni, nehogy nyu. dijba vonulá­sakor anyagi kárt szenvedjen. Ez az elv azonban nem teljesen helyes, mert mint említettük, az ilyen várakozó álláspont nem'v szi előre az üzemet. Ezért szükséges lenne, ha valamilyen megoldást keresnénk, vagy javasolnánk a belsőbb szer­vek felé, hogy a megdolgozott, becsületes munka után ezek az elvtár­sak ne kerüljenek hátrányba, ugyanakkor adják át a hegyüket maga­sabban kvalifikált, friss uj erőknek. IV. A fentiek alapján megállapítható, hogy a Párt VB 1962-ben végzett elem­zése és határozata helyesen tükrözte a problémákat és ennek nyomán he­lyes határozatokat hozott. A határozat során fejlődés indult meg, a pártszervezetek és .• gazdasági vezetés egy sor hibát máris kijavított, más fogyatékosságok tekintetében a munka további javitása folyamatban van. mindezek hatására erősödött a személyzeti munka iránti bizalom a dolgozók részéről, m udiukább a helyére kerül ez a terület és kezd, ténylegesen a pártmuaka és a gazdasági vezetők munkájának szerves ré­szévé válni.

Next

/
Thumbnails
Contents