Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1963-01-18

Tálén meg kell azt is említeni, hogy az előadások módja nem eleg közvetlen, nem elég lendületes, nem eléggé szívhez szól, s ez azt mutatja, hogy nem tudnak rögtön alkalmazkodni előadóink a jelölőgyülések hangulatához. A hozzászólások: a 64 jelolőgyülésen J04 résztvevő szólt hozzá. Itt a legkomolyabb problémának az mutatkozott, hogy eleinte az elnök nem ösztönözte a hallgatóságot, hogy szélesebb körben és ne csak a személyekhez szóljanak hozzá. Később ez megváltozott és a hozzászólások zöme közérdekűvé vélt, hangja, mondanivalója számunkra nagyon tanulságos és feltétlenül pozitív. A hozzászólások jellege az adott utcákra, az adott lakóházakra,, a lakókra vonatkozik. Nagyon fontos helyet kapott a felszólalá­sokban a víz- és közlekedési problémák, a házkezelőségek műnk.';.ja. Ez utóbbi főként, sokhelyen felmerült. Általános volt ugyancsak a lakásprobléma. A rékosfalvai részen a közművesítésről volt szó, hogy lényegében a felszabadulás óta ezen a területen alig törté­nik közművesítés. Nagyon érdekes és pozitívnak mondható, hogy miközben tanácsot adtak az uj jelölteknek, több helyen felaján­lották saját segítségüket is munkájához. Azt nem sikerült elérni, hogy a jelölőgyülések közvetlenhangu beszélgetésekké váljanak. Téves? vagy káros megnyilvánulós szinte nem. is volt, kettő ilyenről tudunk, de nem súlyos dolgok. Az egyik: az egyik választópolgári kifogásolta, hogy miért a Hazafias Népfront jelöltjéről beszélünk, miért nem a párt jelölt­jéről. Egy másik választókerületben űr. Kónya nevű jelöltről az egyik ottlévő jelölő minősíthetetlen hangon nyilatkozott. Néhány szót a megjelentekről: általában az idősebb korosztályok voltak jelen a jelolőgyülésen. Az először v.'lasztó fiatalok csali elenyésző számban vettek részt a gyűléseken. A résztvevők között sok volt a nő, ezek közül is több háziasszony. A regisztrált pártcsoportok munkáját illetően: tek ösztönzése lassan érezteti hatását, őket. " léte, tagok érzik szükségességét annak, hogy sák és véleményükkel irr""2 a pártszerveze­­a körzetek is megkeresik ') a párttagok jelen- Esetenként kevés a regisztrált part­­a jelolőgyülésen, másrészt nem ők ott a párt hangját hallas­­a jelölőgyülések hangulatát. A jelölőgyüléseken nem érződik eléggé eszmei befolyása. -száma a megjelentek között <-•—’>egét annak, hogy véleményükkel irány it sák ö s s z-1 ap a s z t al at ok: Véleményem szerint rendkívüli intézkedésre most nincs s^^^. Az egyik dolog amire felhívnánk a figyelmet, hogy ahol a jelö­lés megtörtént, ott a munka ne álljon le; ne álljon le egyrészt a lakóterületi munka, másrészt a jelölt népszerűsítése. A jelölőgyülések befejeződnek 29-ével, de gondolom, hogy nagyobb súllyal kellene foglalkozni a választással, a p/rtnapokon - nem tudom, terveznek-e pártnapokat ezidő alatt, - de véleményein szerint helyes lenne pártnapokon foglalkozni a jelöltekkel. Esetleg ezekre meg is lehetne hívni az ütemekben az azon a terü­leten jelölt tanácstagokat, nem árt ha azt is megismerik az adott területen. Biztosítani kell, hogy január 31-ig rendelkezésünkre álljanak a szávazatszedő bizottságok névsorai. Többségükben ezek már megvannak. S végül a választás napjának a megjelölése. Nekünk február 1-ig ki kell dolgozni azokat a technikai és egyéb intéz­kedéseket, melyek a választás zökkenőmentes lebonyolításához ele ng e d he t e 11 e ne k. Szándékosan nem beszéltem a politikai munka tartalmáról, mert ma már a napi sajtó megfelelő mennyiségben és formában foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. De szükségesnek tartanám felhívni az előadó elvtórsak figyelmét arra, hogy tanulmányozzák és használjak ezeket előadásaikban. A Hazafias Népfront - u]sy látom - megfelelően tevékenykedik e j uránban, s ugyancsak a Tanács is. . 'A aerint rendkívüli intézkedő züksé

Next

/
Thumbnails
Contents