Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1961-09-15

a álló feladatok iránt az ->0? sog.itik a partmunka az, hogy egyes gazdasági . lévők személyi problémáikat igyekeznek a párt prob­­, továbbá a gazdasági jellegű hírd' ~~ Korábban ezt még elősegítette a -pú: magatartásában mutatkozó összefórhebetlenoóg, intrikák, melyet a Kerületi Pártbizottság seg A párt és a gazdasági vezetés kölcsönös együttműködése a dolgozók gazdasági munkájának politikai tartalommá], való■megtöltése elősegí­tette azt. hogy 1961.1. félévben a vállalat 100„2J százalékra telje­sítette tervét. Ehhez az eredményhez hozzásegítettek a tömegszerve­zetek, melyek a vállalaton belül a szocialista munkavepsenyt kezde­ményezték. A ‘'szocialista brigád" cím elnyeréséért 7 brigád verse­­hyez a vállalaton belül, mely brigádokban a KISZ tag k és párttagok is résztveszuek. A kereskedelmi tanulók munkáját seiji engedték kizá­rólag a szakmai térre leszorítani, hanem a•KISZ szervezeten keresztül politikai előadások lettek részükre tartva.- A KISZ szervezettel a vállalat szocialista szerződést kötött, melynek cél ja. elősegíteni a vállalat gazdaságos munka iát, másrészt az ifjúságból a káderek ki~-­­nevelésétö A pártszervezet kezdeményezte, hogy jarjanak technikumra., melyen ma 6 fő vesz részt, A pártvezetőség igyekezett a párttagság saraiban növelni a munkájuk iránti-íéíelőpségérzeüet. a munkában való helytállásra nevelni őket, .’’ 1" rt kellő eredménnyel, mivel a vál­­lalat'gazdaságos munkáját befolyásolják az időhúzónként felmerülő' leltárhiányok. melyekben nem kivétel a párttagok egyrésze sem, Pl. I§5Ő/61-hen 11 párttagnak volt leltárhiánya, többek között Kiss Istvánnénak például háromszor, amely rossz példa a pártönkivüliek felé s megnehezíti a pártszervezet gazdasági nevelő, szervező mun­­káját. A pártvezetőség általában elbeszélget azokkal a párttagokkal, akiknél a munka. végzésével, a munkában való helytállással, a munka, fe yelemmel problémák vannak, de eddig, mindössze egy esetben alkal­maztunk fegyelmi utón való fölelősségrovonást, A jövőben a párttag­ság felé e kérdésben is növelni kell a felelősségérzetet és a' fele­­lősségrevonást alkalmazni kell, így nem sikerült•a párttagok egészé­ben érvényre juttatni a. pinkában való élenjárást# Ezek a tények azt is eredményezték, hogy ne.-. tud megfelelően kibontakozni a pártszer­vezet ellenőrző munkája, akadályozza és inkább a kényelmeskedls helyezkednek., A rártellenőrzés jelen-r­­a pártvezc4-*' ” -' "--ő , tövek­be^ fel -veil szcuiioirij. ' a _ vazo-vés felépítését és munmavitolénck szervezheti formáját úgy kell ki alaki tani, ho y az alkalmazkodjék a vállalat jellegéhez és ezekre a mozgásban ’ lévő erőkre nagyobb mértékben -támaszkodva kell elősegí­teni a párttagság és a pártonkiyüii ellenőrzést, .ízt még olyan szervezet vagyunk, pont én gok között is vannak, akik időben soka,|_ javult.. 02?<lo o Ó c' vitelét, de est vezető állásban .lémájává emelni, nalra terelni. ... A pártszervez,t előtt időko.zonként ahadályo zz sze kérdéseket is pártvo­­.rtvezetőségi tagok i danként fellelhető i t s ég ével me g s ziint e t tüi.k s l.C gtöltése eíősegi­­szúzalékra telje-­_____________ _ . a mu Sns a j nőse z ne m min deli esetben j c. tud megfelelően kibontakozni a pártszer­­mivel egyesek nem megfelelő magatartása az álláspontjára . ’’1 közvetlen ,;z'G az clkövo4'1'-^"'^^^" 4 de dasági vezetés es a part­] s aktxvák bevonásával az alaposabb szemle 1< b is gátolja.-, hogy hivatali párt­szóllak, Ez abból eredt, hogy a párttá- • ma is hasonló hibákat követnek el. A gazv

Next

/
Thumbnails
Contents