Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1961-08-04

Éppen ezért az MSZMP csoportoknak rendkívül fontos feladatuk van, komolyan jelentkezik a kommunisták felelőssége. Tudjuk, hogy a Telefongyárban Ambrus elvtárs foglalkozik a szakszer­vezettel és VB tag is, de egymagában ez nem biztosíték. A pártszervezet minden tagjának kell ezzel foglalkoznia. Azt hiszem abban, hogy a szakszervezet a párt politikájának megfelelően foglalkozik a munkával, probléma nincs. De véleményem szerint abban már van probléma, hogy a kommunis­ták ne csak egyetértsenek a párt határozatával, hanem a szak­szervezeten belül bizony tevékenykedjenek is. össz-egészsében nincs probléma, de az elvtársak maguk is el­mondották, hogy mennyi helytelen szemlélettel találkoznak, a művezetőknek, az alsóbb kádereknek a szemléletén is sokat kell változtatni. Vannak még olyanok, hogy az értekezleteken kommunisták, amikor vitatkoznak és tárgyalnak, -de amikor ki­megy a műhelybe, akkor rögtön gazdasági vezető és nem oldja meg a feladatokat úgy, mint kommunista. Úgy, hogy ezen a téren nem mentünk még eléggé előre. Javasolom, fogadjuk el az anyagot azzal, hogy a PTO szervezze meg, hogy a® szervező titkárok és az MSZMP csoportok részére tartsunk belőle megbeszélést, ugyanakkor felhívjuk a többi MSZMP csoportok figyelmét is erre. Ez azért szükséges, mert helyes az irány, amerre a Telefongyár halad, de nincs mindenütt így, ezért fel kell hívni erre a figyelmet. A VB a napirendet jóváhagyta. II. napirend: Kérdés: Belágyi elvtárs: A gazdasági osztálynak van-e tájékozódása arról, hogy az alulfizetéseknek többek között mi az okát? Forntran elvtárs válaszol: Nekünk az a véleményünk, hogy alul­fizetés akkor szokott jelentkezni általában, amikor prémium van. Olyan jó a tagdíjfizetésünk, hogy különösebb probléma nincs, csak ebben az esetben. Van egy pár olyan tapasztalatunk is, hogy nagy családja van az illetőnek és nem tudja megfizet­ni, ilyen lesz egy pár, amit majd a VB elé hozunk. Ez kevés, a legtöbb a prémiumból adódik. Vita: Belágyi elvtárs: Azért tettem fel a kéx’dést, mert a mi üzemünk is szerepel, mint ahol probléma van. 12 fő van még mindig, aki alulfizetett. Az elvtársak azt mondják, hogy vannak ezek a hatá? rok és ha túlhaladja egy pár forinttal, lényegesen emelkedik a tagdíj. Ezek nem akarnak fizetni és vitatkoznak. Azt hiszem más üzemekben is van ilyen. Jó lenne az Elvtársak részéről, ha egy-két kirívóbb esetet megemlítenének. Gergely elvtárs: Az anyag foglalkozik az ügykezeléssel, az iratokkal való foglalkozással is. Az egyik csoportos titkárin felvetették a titkárok, hogy több segítséget várnak a gazda­sági osztály részére az iratokkal, az ügykezeléssel kapcsolat­ban. Felvetik azt is, hogy alakulnak uj pártvezetőségek, vál­tozások vannak és a félévenkénti behívás - amire esetleg nem is jönnek el, - kevés.

Next

/
Thumbnails
Contents