Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1961-01-27
Dévényi elvtárs: Meg szeretném jegyezni, hogy a VB helyére vonatkozólag a kerületi politikai életében, a VB kapcsolata a PB-gal, az apparátussal, az alsöbb pártszervezetekkel kapcsolatos megállapításokkal teljes egészében egyetértek. Néhány szóban egy vitatott kérdéshez tennék megjegyzést. A VB tagjainak a helyzetismeretére vonatkozólag és általában a vitákban való részvétel, a felkészültségére vonatkozólag az a véleményem, hogy ez is megfelelő a VB-nak. Megfelelő helyzetismerettel rendelkeznek és általában a vitatott anyagoknál a hozzászólásokból arra lehet következtetni, hogy ismerik a helyzetet,a körülményeket. Azt hiszem, azt el lehet fogadni, hogy a kollektíva bölcsessége talán abból adódik elsősorban, hogy különböző képzettségű - szakképzettségű -, különböző szakirányú kérdéselmek a mesterei ülnek itt együtt a VB-ban. Mindegyik minden kérdésben nem rendelkezik a legnagyobb alapossággal, de azt hiszem, ebből következik, hogy a VB üléseken milyen változás történjen. A hozzászólások majdnem mindegyike beszélt arról, hogy x tappEkxalaposabban tanulmányozni az anyagokat, megfelelő környezet, helyzetismeret szükséges. Bárd elvtárs azt mondta,, hogy feltétele ennek az lenne, hogy az anyagokat előbb küldjék ki. Nekem ebben az a véleményem, hogy 4-5 nappal a VB ülések előtt az anyagok kiküldése megfelelő. Én inkább az olyan irányú törekvést tartom szükségesnek, hogy minden egyes VB tag a saját szálánál területén igyekezzen elmélyíteni az ismereteit. Tehát aki igazgató, hemcsak a saját üzemében, hanem a kerület gazdasági vezetőinek problémakörében igyekezzen mélyebb ismereteket szerezni és azt hozza ide a VB elé. Ez itt a VB ülésen összetevődik a különböző foglalkozású elvtársak részéről. Igen jó oldalának tartom a VB munkájának azt, ho^y a határozatok elkészítésében is általában a rendelkezésre álló összes erőket igyekeznek felhasználni, akár brigádmunkával készülnek a VB elé, akár egyéb módon, és az anyag elkészítésébe, megszervezésébe sok elvtársat vonnak be, igy a VB elé kerülő anyagban a kerület sok pártmunkásának, tömegszervezeti munkásának a véleménye már benne van. De különösen jónak tartom a VB munkájában azt, hogy a határozatok meghozatalához az előkészületi munka, a határozatokat megelőzően a vita, tehát a felkészülés egyensúlyban van a határozatok végrehajtásának a megszervezésével, az ellenőrzésre fordított idők arányával. Ezt annál inkább is jobban értékelem, mert nagyon sok pártszervezetünk van, ahol ez nincs ilyen arányban meg. Véleményem szerint nagyrészt ez a helyzetet igazolja az a körülmény, hogy a VB egészének a munkájában de egyenként a tagjainak a munkájában is elég nagy szerepet játszik a módszereknek a kutatása, keresése, hogy a különböző határozatok megvalósításában milyen módszerekkel tudunk gyorsabban, hatékonyabban előbbre menni. A Kongresszus határozata nyomán felvetődött, hogy milyen konkrétabb módszerekkel tudnánk előbbre menni. Az elvtársak kimondták, hogy egyik főbb feladat, hogy a termelés pártellenőrzésének módszereiben jussanak előbbre. Az elvtársak elmondták, hogy csak ott tartunk, hogy a gazdasági vezetőket beszámoltassuk, itt kell előbbre menni. így született meg ez mozgalom kezdeményezése, amely nagy mértékben előbbre vitte a termelés pártellenőrzését és általában a pártmunkában a gazdasági kérdésekkel való fokozottabb foglalkozást.