Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1960-09-16
- 5 -Hogy ez igy van, ki kell emelnünk néhány választókerület, mint az 5-ös, 7-es, 12-es, 15-as, 17-es választókerületek területi pártcsoportjait, különösen az 5-ös választókerület pártcsoportjainak jó munkáját. Itt nagyszerű az összhang a politikai felelős, a tanácstag, valamint a tanácsösszekötő között. Az elvtársak nagy lelkesedéssel dolgoznak, jó eredménnyel. Éhben a választókerületben a pártcsoportértekezleteket rendszeresen megtartják, naponta ott élnek az emberek között, a párttagok és pártonkivüliek között jó a kapcsolat, aktivak a lakóbizottságok is. A felmerülő problémákat a lakóterületi pártcsoportok a lakóbizottságokkal oldják meg, lakógyűléseken keresztül tudják mozgósítani a ház lakóit egy-egy feladat megoldására. Pl. a Hungária krt. 125, 127, 155, 155, 157«sze házak a pártsejtek a lakóbizottságokkal karöltve dolgoznak, A lakógyűléseken megtárgyalták, hogy a házak erkélyeit befestik, az udvar állagát karbantartják, a padlásteret lomtalanitják, az utcai részt fásítják és csinálják is. Vagy pedig az egyik ház sejtse összeült és megtárgyalta Stefanek Ernő elvtárs feleségének a lakókhoz való helytelen viszonyát, a társadalmi munkához való viszonyát, a pártsejt egyik tagja, Kékesi elvtársnő vállalta, hogy rendszeresen foglalkozik-a nevezett elvtársnővel és igyekszik bevonni a közösségi életbe. Kiemelkedő eredményeket érnek el a 15-as választókerület területi pártcsoportjai is, különösen a Dózsa György u, 7.sz. házbán lakó elvtársak munkája, akik politikai nevelőmunkával a lakóbizottsággal egyetemben mozgósítani tudták a pártonkivülieket is a ház teljes belső tatarozására, 2.500 munkaórával újjávarázsolták lakóházukat . Szép eredményeket értek el a Hungária krt.-l volt posta lófogatu állomás pártsejtje, amely a lakóbizottsággal közösen mozgósította a lakótelep lakóit, mintegy 800 munkaórát igényló területrendezési munkára, stb. Csak egy-két példát hoztunk fel, de az is bizonyltja, hogy azok az elvtársak, akik a Központi Bizottság határozatának szellemében dolgoznak, sikeresen tudják mozgósítani a lakóterületen lakó pártonkivülieket is a párt által kitűzött feladatok megoldására, a jól működő pártcsoportok állandóan segitik a lakóbizottságokat, közösen beszélik meg a felmerülő problémák megoldását. Az újonnan megválasztott lakóbizottságokban 1-2 párttag van. /Egy-egy jólsikerült munka befejezése után a ház lakói baráti ünnepségre jönnek össze, pl. 15-as választókerület,/ A jó pártesoportok munkája azt jelenti, hogy nemcsak kampányfeladatokat oldanak meg, hanem összehangoltan népszerűsítik a házak pártonkivüli lakói között pártunk politikáját és szélesítik a párt körüli szimpatizáns gyűrűt, de ennek ott van foganatja, ahol pár-• tünk tagjai lakóházakban szomszédaikkal jó viszonyt alakítanak ki. Tapasztaljuk azt, hogy amióta a lakóterületi agitáció jelenlegi formája - szakítva a múlttal - a lakóterületi pártcsoport munkáján alapszik. A körzeti pártnapjainkon mind nagyobb számban vesznek részt pártonkivüliek, egyre többen vesznek részt a tanácstagi beszámolókon, társadalmi munkában, a Hazafias népfront munkájában, stb. St.sz.00210.