Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1960-03-23
5 üácz et. : A feleségem és az én kapcsolatomról azt mondom el, hogy a "házasság úgy indult, hpgy nem lesz semmi baj, semmi konfliktus, dz elromlott, különböző dolgok jutottak tudomásomra, amelyek megingattak. Több alkalommal felmerült már, hogy elvé Ilink, töub esetbon szó szerint szinte kidobott a lak- sból. ;z a helyzet hullámzó volt, soha sem tudtam, hogy mi.-.or kezdődik agy veszekedés. Amikor a Tanács és később a Pártbizottsághoz kerültem, ez csak erősödött, mei't az elfoglaltságom egyre több lett. Én több alkalommal beszéltem neki a munkámtól, amit nem nagy lelkesedéssel fogadott. Nem nagyon volt hajlandó eljönni a rendezvényekre sem, mondván, hogy ott egy gyülevész banda dolgozik. 'Jchumeth elvtársra is tett különböző kijelentéseket, ami t nem akarok ismételni. Már ez előtt az ügy előtt eldöntöttük, hogy elválunk. A Berczelinével való kapcsolatot illetően: amikor ide kerültem, át kellett vennem a munkát tőle és kellett, hogy segitsen. Ő segített ebben és amikor Ciák és Mell elvtársak betegek lettek, egyedül maradtam itt a munkával, ő teljes egészében visszavette az oktatás munkáját. Ami ugyancsak ehhez kapcsolódik, hogy itt a házban, e, y általános tanulási láz volt és én úgy vettem ki a részem ebben, hogy segítettem az elvtársakat. Berczeliné nem tudott vizsgára felkészülni és akkor mondtam neki, hogy néni szabad, hogy ne vizsgázzon és akkor hozzáfogtunk a tanuláshoz, nappal tanult és amikor lehetőségünk volt rá, átvettük az. anyagot idebenn is, a lakásán is és a Munkahelyén is. Meg kell mondani, hogy bennem nem merült fel, hogy tiltott dolgot csinálok, éppen ezért nem is ügyeltem arra,' hogy ne lássanak meg Berczelinével. Azt viszont elismerem, hogy én a Berczelinével jól éreztem magam, szellemes, okos, értelmes nő, lehet vele beszélni bármiről, ez igy van. Nekem is szóltak Gönczi és Mell elvtársak, hogy a látszat igy néz ki. Azt mondtam, hogy nem csináltam semmit, de ha igy van, leszűkítjük a kapcsolatot és kevesebbet is találkoztunk. Akkor következett ez a dolog a feleségemmel. Megállapodtunk abban, hogy elválunk, két hónap múlva közölte velem, hogy terhes, holott fél hónappal előbb éppen orvosnál volt és azt mondta, nincs semmi és fél hóna ra rá pedig azt mondja, hogy már 3 hónapos, ezt nem értettem. Azt mondtam, ráérünk erre is, ő azt mondta, hogy kétszer elvetette a gyermeket, ez igy igaz, de az én 1500 Ft-os fizetésem mellett ne.1. vállaltam, hogy még egy gyerek legyen. Nmlatt veszekedtünk és a gyász miatt, lehet, hogy ez hiba volt, de nem is várhatott tőlem többet, minthogy elrendeztem a temetést és veszekedtem vele azért, hogy mi értelme van annak, hogy 3 hónapig, talpig feketében járjon. Beállított Ide, hogy terhes vagyok, rosszul vagyok, vigyél haza, kiabált. Mondtam, hogy, nem tudom hazavinni, erre kirohant egy szó nélkül. sután tört d; az, hogy Berczelinénák- azt . mondtam, hogy nem tudok kimenni a nőnapra. Én Berczelinének csak annyit mondtam, ho y ne? (.lek jól a feleségemmel. Csak ezután történt, hogy felmentem a Berczeliné lakására. Akkor történt az, ho>y jött a feleségem. Bejött, ott ültünk ketten Berczelinéval, Berczeliné mondta neki, hogy gyere be, gúnyos mosollyal rnnm végig nézett bennünket és egy szó nélkül elment. Amikor hazamentem, nem engedett be, hanem mindennek elmondott és hogy vigyem el a holmijaimat. hután elmentem a szüléimhez. Másnap reggel a feleségem elment Berczelinéhoz és több mint két óra hosszat beszélgettek, de nem. arról, hogy este vele talált, hanem lakósdolrókról, berendezésről, stb. és elvált tőle azzal, hogy majd még elmegy egy párszor beszélgetni lakás és egyéb dolg okról. S elváltak békességben és ezután következett ez a bejelentés.