Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1960-12-23
MSZMP. XIV.kér. Bizottsága. B/XIV/1/292. St.sz:462. Készült; ?.O p 1-ban. Gépelte":' Borbélyné. A kerületi Pártbizottság 1961. első félévi munkaterve. A kerületi Pártbizottság ez évi munkájának irányadója továbbra is a VII. Kongresszus, valamint a kerületi Pártértekezlet és a felsőbb szerveink határozatai. Figyelembe véve, hogy Il-ik 5 éves tervünk első esztendejébe lépünk és ennek sikeres beindítására és megvalósítására kell törekednünk. Éppen ezért,ennek szolgálatába kell állítanunk pártszervezeteink termelést pártellenőrző tevékenységét, tömegpolitikai, ideológiai és propaganda munkáját, gondosan ügyelve arra, hogy állandóan emeljük a vezetés színvonalát, javítsuk saját és pártszervezeteink munkastílusát. I. Kerületi pártbizottsági ülések napirendje: Január:A kerületi Pártértekezlet óta végzett munkánk a VTI. Kongresszus határozatai tükrében és további tennivalóink Előadó: Schumeth János elvtárs. Március:A szocializmus alapjainak lerakásával és gyorsabb építésével kapcsolatos néhány időszerű elméleti és gyakorlati problémái. Előadó: Kiss Ferencné elvtársnő. Május;A XIV.kér. Tanács Végrehajtó Bizottságának munkája és feladatai az állandó bizottságok és tanácstagokkal való kapcsolataiban. Előadó: Varga Gyula elvtárs. Propaganda munkánk értékelése néhány elvi kérdés tisztázásával és a további tennivalók meghatározása. Előadó: Ciák Béla elvtárs. A kerületi Pártbizottság II. félévi munkaterv javaslata. Előadó: Gábor Márton elvtárs. II. Munkaterv a Párt Végrehajtó Bizottsági ülések napirendjeire: Január 6. 1. Junius: 1. 2. 2. A kerületi PVB eddigi munkájával kapcsolatos megbeszélés a további tennivalók szempontjából. /Szóbeli./ Előadó: Schumeth János elvtárs. Jelentés az 1961-es tervek elkészítésével kapcsolatos terwifeák . tapasztalatairól és a korszerű üzemszervezés kialakításának lehetőségeiről. /írásbeli./ Előadó: Holl József elvtárs. 5. Egyebek.