Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1960-12-09

2 St.sz:406. A BM pártvezetőség és az alapszervek vezetőségi szerveink munkájának értékelésénél, a kommunista beszámoltatásáná1 értékelik sulyponti1ag helyzetét és az ezen a téren mutatkozó sére határozatot hoznak. az ügyes szakmai parancsnokok a tömegkapcsolatnak a kiányosságok me gs zunt été-­p 4.A kerületi Kapitányság tovább széles!ci tömegekkel, biztosítja következetesen tását. Az ellenséges, rendbontó bűnözőkkel fellépés mellett az eddiginél i polgárok jogainak tisztelőben a kapcsolatát a dolgozó szoc. törvényesség betar­­szembeni határozottabb is nagyobb gondot fordítunk az állam*­­'■j a : j asa.rí . cl 5A kerületi Kapitányság a kerületi Űgyérzséggel együtt negyedéven­ként operativ értekezleten elemzi és értékeli a kerület bűnügyi fertőzöttséget, az elkövetett cselekmények társadalmi kihatásait, Negyedévi . értékelések alapján kapcsolatba lépünk azokkal a társ, szervekkel, akik segítséget tudnak nyújtani. az egyes társadalmi problémákat képező feladatok megoldásában. /Pl. fiatalkorúak bünö-­­zése, garázda, huligán szeméivel megfékezése, botrányos részegsé­gek elleni harc, stb./ 6. elkövetkezendő időben a társadalmi tulaj­célzó jogpropaganda előadásokat. azokat a szerveket, üzemeket és i fertőzöttséget figyelembe véve, rt.ása célszerű, Biztosítjuk, hogy 7-8. Tervszerűbbé tesszük az dón fokozott védelmét Havi ütemtervben határozzuk meg munkásszállásokat.; ahol a bűnügy ilyen természetű előadások mégtc az előadásokat a legképzettebb elvtársak tartsák. A lakóterületen is előadásokat szervezünk a személyi tulajdon, valamint a személyek elleni bűncselekmények elhárítása érdekében. Ehhez a munkához igényeljük a Tanács akcióbizottságának segítségét és szoros együttműködést kívánunk kiépíteni velük. A területen tar­tott előadások keretében feltárjuk azokat a bűncselekményeket elő­segítő okokat, melyek a dolgozók felületességéből, hiszékenységé­ből adódnak és sajátosan területi jellegűek. Az előadások megtartására felhasználjuk a szabad pártnapok, tanács­tagi beszámolók, .'lakóbizottsági értekezletek, valamint egyéb tömeg­szervezeti összejövetelek lehetőségeit. Az üzem:, dolgozók nevelése, a társadalmi tulajáén fokozottabb meg­óvása, valamint a kerületünkben előforduló társadalmilag súlyosabb kihatású ügyeknél a dolgozók helyes közhangulatának kialakítása érdekében felhasználjuk a kerületi üzemek sajtóit.a kerületi Az eddiginél nagyobb gondot fordítunk a dolgozók ügyeinek intézésé­­"okozása érdekében biztosítjuk a helyszincs Lolyszinor való gyors megjelenést. Megkövetel-­­. nyomozati, határidők pontos betartását, tételével megszüntetjük a dolgozók feles- A lehetőség keretein belül a tanuk kihall­­cszközöljük, hogy ne kelljen azokat a elvonni. re. Az eredményesség bűne s elekményekné1 a jük a beosztottaktól A munka szervezettebb leges várakoztatását., gatását a munkahelyükön ■ munkájuktól f eleslegesen 9.

Next

/
Thumbnails
Contents