Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1959-02-13
KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTÉRIUM I. VASÚTI FŐOSZTÁLYA BUDAPEST, VI., NÉPKÖZTÁRSASÁG- ÚTJA 73-75 J4ELEF0N 220 660. POSTACÍM: BUDAPEST 64 EGYSZAMLASZAM: 41.611.831 48 Qy. 133/482 /1 959.1/6. n . m MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT XIV.kor. Pártbizottsága, B u d a p e st XIV, Péter "vár ad -ut ca 2. Kedves Elvtársak I Elnézésüket kérjük, hogy B/XIV/4/281/Hnó jelű levelükre csak most válaszolunk. Válaszunk az eddigiekben azért késett, mert levelünk ben az Elvtársak megállapításaira és javaslatukra már konkrét ered ményekről kívántunk beszámolni. Levelük alapján felmértük a MÁV Hídépítési Főnökségnél fennálló f-- jelenlegi helyzetet és azon megállapításukkal, mely szerint veze tő káderek politikai összetétele párttagság szempontjából nem kielégítő - egyetértünk. A jelenlegi helyzet az ellenforradalom után alakult ki, ugyanis annak előtte az összetétel a párttagság aránya a vezetésben jelen tősen jobb volt. Az Elvtársak által említett 7 + 5 fő vezető közül 7 fő parttag volt, ezek közül 1 kivételével ma is betöltik ellen forradalom előtti vezető beosztásukat. Ezek az elvtársak az MSZMP- ba való átigazolásukat nem kérték. Ugyancsak ez a helyzet az épí tésvezetők vonalán is, jelentősebb mértékben voltak párttagok itt is, mintegy 28-30 építésvezető közül 18 fő volt párttag. Jelenleg csak 9 fő a párttag. Mint a fentiek bizonyítják az összetétel párttagság szempontjából változott, személyi szempontból csak csekély mértékben, ami per sze nem jelenti azt, hogy ez az állapot kielégítő és elfogadható. Azonban különösen műszaki párttag-káderek vonatkozásában a neve lés és fejlesztés az ellenforradalom óta nem érte el a szükséges mértéket, ami nehézségeket okoz a politikai összetétel helyes, egészséges kialakításában. A magunk részéről mindent elkövetünk az összetétel javítása szem pontjából, azonban ez nemcsak rajtunk múlik, hanem véleményünk sze rint elsősorban, az üzemi szervek politikai nevelő munkáján. Az Elvtársak Javaslatát figyelembevéve elrendeltük a MÁV Hídépítési Főnökség személyzeti és munkaügyi csoportjának összevonását, és annak vezetésével az üzemi szervekkel egyetértésben egy szakmailag és politikailag megfelelő párttagot bíztunk meg. Terveztük egy má sik csoportvezetői beosztás párttaggal való felcserélését is, azon ban az üzemi szervekkel erre vonatkozólag nem tudtunk megnyugtató egyetértésre jutni, igy azt egyelőre függőben tartjuk. Egyéb kisebb beosztásokban is történtek változások párttagok be állításával, igy egy építésvezető és egy fŐépitésvezető beállí tása történt meg. Folyamatban van a munkaügyi csoport összetéte lének javítása céljából a csoport egy párttaggal való megerősítése.