Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1959-08-28

külön juttatásokkal, hanem csak azzal, hogy több munkát, több társadalmi elfoglaltságot és kötelességet jelent. A Munkásőrség KISZ-szel és . 'ju Gárdával való kapcsolata az Ifjú Gárda kialakításában, szervezésében és a kiképzés lefolytatásában nyilvánult meg. Az uj kiképzési terv elkészítésébe befolytunk és az elmúlt időben sok esetben bevonta a Munkásőrség az ifjugárdis­­tákat járőrözésekbe és biztosításokba. A munkásőrség ás a rendőrség közötti kapcsolat az elmúlt évekhez viszonyítva lényegesen megjavult. Míg a megalakulás után a munkás ­őrök nagyrészében bizalmatlanság volt a rendőrök felé /különösen a volt karhatalmisták nyilatkoztak lekicsinylőén a rendőrségről/, ma már ez nőm tapasztalható. 1957-ben, de főleg 1958-ban a munkás ­őrök sokszor teljesítettek közös operatív szolgálatot a rendőrség ­gel, Az együttműködés közbon megismerte ogymást a két testület s ennek hatásaként 1959. év folyamán az ellentétek teljes egészében feloldódtak. Jolenleg ' kisebb elszigotelt, többnyire személyes vo ­natkozású nézeteltérésektől eltekintve az együttműködés minden te ­kintetben kielégítő. Számos elvtársi találkozó és közös kulturális megnyilvánulás volt, valamint a kiképzésben való egymást segítés nagymértékben hozzájárult a munkásőrség és a rendőrség elvtársi, baráti kapcsolatának kialakításához. A honvédséggel a kapcsolat már sokkal kisebb, mert a kerületben nincs katonai alakulat, lényegében leszűkül a kerületi Kiegészítő Parancsnoksággal való együttműködésre. Ez is főképpen a sorozás és bevonulás idejére vonatkozik, amikor vetorán munkásőr elvtársak élménybeszámolókat tartanak az újoncoknak. Az ilyenfajta segítés a Kiég.Parancsnokságnál már tradícióvá vált és azt minden esetben mint hatásos nevelőeszközt igénylik, A legjobb eredményt az uttör nél értük el a patronálás teáién, A kerületi Munkásőrség vándorzászlót adott a kerületi úttörőknek, amit jelenleg a Dózsa^György úti leányiskola kapott meg. mint a kerület legjobb úttörőcsapata. Ezenkívül még 4 iskola úttörőcsa ­patát patronálja a Munkásőrség. Az idősebb munkás őrök élménybeszá ­molója rendszeressé vált, az ifjúság szívesen hallgatja a régi elvtársak élettörténetét, aminek nagy nevolőhatása van a fiatalokra. V. A kiképzés állása Az 1958-59-es kiképzési évben a Központi Bizottság által jóváha ­gyott kiképzési tervet maradéktalanul végrehajtottuk. A brigád megállapította, hogy minden munkásőr elvtárs ismeri saját fegyve ­rét, tud bánni vele és az előirt feladatokat, a rábízott munkát el tudja végezni.

Next

/
Thumbnails
Contents