Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1958-01-31
- 6 Egy bízón., oe , hogy csak akkor fog menni az oktatás, ha látják, bogi a pártvezetőség is foglalkozik az oktatással. Tervbevettük, hogy az önálló tanulási formákat vizsgálat tárgyává tesszük. Úgy gondolom, hogy az az igazi segítség, ha minél nivósabb előadásokat adunk és kapunk, molnárné elvtársnő aki legutóbb adott előadást, nagyon sokat segített ezzel nekünk is. belírnidt et. hálunk egyszerűen agitálni kell a munkásokat, hogy el menjenek iskolára. Úgy veszik, hogy elmegyünk szemináriumra és ezzel kész.Az egyik szemináriumon, amikor nem ment sehogy, az elő adó azt mondta, hogy ennek igy nincs semmi értelme, jövő héten Összejövünk, te ezzel és ezzel a hiányzóval beszélsz, megadta, hogy ki kivel fog beezélni és a taggyűlésen számoljanak be arról, hogy ki miért nem jött el a szemináriumra. Ezt a módszert tovább akarjuk vinni. Véleményem szerint a marxizmus-leninizmus anyagát helyes lenne átnézni és visszavinni a tömegoktatásra. Nemcsak azon múlik, hogy nem akarnak tanulni az emberek, hanem, hogy nincs meg az alapképzettsógük hozzá. Olyan magas s'zinvonalu az olvasó könyv, hogy vagy szükebb körben kellene tanítani, vagy ezeknek a hallgatóknak egy részét visszavinni az időszerű kérdésekre. ózabó nárolyné et. Az agit.propos elvtársak azt mondták, hogy az átlagon felül van a propagandisták színvonala. Én emlékszem, hogy sok egyetemet, pártiskolát végzett© elvtárs volt köztük és ezért volt olyan a látszat, hogy a kiválogatás kitűnő volt, s jó munkát fognak végezni. Azonban az első foglalkozás után már kiderült, hogy a kép nem is olyan jó, mint ahogy mi hittük. Volt olyan egyetemet végzett propagandista, aki hibás elvi nézete ket vallott. Helyesnek tartom, hogy a még most folyó oktatás során mégjobban nézzék meg a propagandistákat, hogy kik azok, akik alkal masak arra, hogy a következő évben mint propagandisták dolgozzanak. A nyári tanfolyammal nem értek egyet, emlékszem, hogy minden évben megcsináltuk ezt és rendkívül kevés volt ennek a haszna. A 2-3-napos tanfolyamon keresztül gondolom, nagyszerűen meg lehet ezt oldani, ha megfelelő, jó előadókat hozunk ki. űonda et. Régebben volt egy nagyon helyes gyakorlat, hogy amikor a pártoktatásról szó volt, az ifjúságban végzendő oktatómunkáról is volt szó. Ebben az esztendőben eléggé különleges helyzetben vagyunk, mert a párt úgy látta jónak, hogy különböző nézeteket tisztázzunk és nem volt erő arra, hogy egy rendszes politikai okta tást beindítsunk. 2 dolgot tartok szükségesnek a határozati javaslatba: 1. amit a IÁ.kerületi 1*B alkalmaz sikerrel, hogy . valamennyi pártalapszervben dolgozó propagandistát abban kellene megbízni, hogy a KISZ szervezetben folyó pártpolitikai munkát rendszeresen segítse. 2. A jövő évi oktatási munkát biztosítani akarjuk és már megindult a kiválogatás munkája. Ezzel a munkával párhuzamosan kellene kiválasztani azokat az elvtársakat, akik ezeket a tanfolyamokat segitik. * l1 ' e le s u t i e t . Több elvtárs érintette azt, hogy ez az év nagyon nehéz volt. A számok nem mutatnak önmagukban rósz eredményt, kb. a párttagság 5ó , ez azt hiszem eléri az elmúlt évek számada tait. A számok mögött azonban meg kell látni a valóságot, az ideo lógiai konszolidációról is van itt szó, igy nem szélesíteni, hanem inkább szűkíteni kellett volna az oktatást, minőségre töre kedni. Az ágit.prop. osztály csak a hallgatókon keresztül nézi az oktatás eredményét, pedig nemcsak a hallgatókat kell felülvizs gálni, hanem a propagandisták képességét, összetételét is.