Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1958-06-13

- 8 fejlődés jelenlegi szakaszában azonban van probléma a pártszervezet tevékenységének tartalmi és módszertani kérdéseiben. A szervezési munkák é . alapszervek megszilárdulása után a 4 alapszervet az egységes vezetőségnek kellett volna irányitania . A 7 tagú egységes vezetőség azonban nem állt feladata magaslatán. Az alapszervek innen várták az irányítást, feladat ok mngszabását , ellenőrzést. Ugyanakkor az egységes vezetőség nem volt képes az őr ­söknek megfelelően segítséget adni, hiszen saját munkáját sem tudta megfelelően megszervezni. Hosszú időn keresztül a ceuostitkár, Kovács Gyula elvtárs egyedül dolgozott a "vezetőség revében", .Az egységes vezetőség saját munkatervit is nehezen készítette el, a munkatervük végrehajtását nem ellenőrizték, annál több volt viszont a hivatkozás a szakmai feladatokra, időhiányra, stb. A pártáiéira bizonyos formális­­ság jellemző. A taggyűléseket általában megtartják, azonban a tag ­gyűlések politikai előkészítésére, a párthatározatok vagy kormányhatá ­rozatok szellemében történő munkaszervezésére., a tagság politikai aktivitásának növelésére igen keveset, sokszor talán egyáltalán, nem fordítanak gondot. Másrészt a ét taggyűlés közötti politikai - nevelő tevékenysége a pártszervezetnek igen gyenge, sokszor fel sem mérhető. Egyre kevesebb gondot fordítanak a rendőrség előtt állé fela ­datok politikai előkészítésére - politikai alátámasztásává. Ebben szerepet játszik egyrészt, hogy a pártbizalmiak tevékenysége ma még a tagdíjbefizetés biztosításában jut csak kifejezésre. Szerepet játszik az is, hogy nem volt megfelelő a pártszervezet és a szakmai vezetés közötti kapcsolat sem. így nem egyszer előfordult, finogy a párttitkárt, de a politikai helyettest is kihagyt.dk lényeges szakmai megbeszélésekről, vagy a személyi állományt érintő egyes kér ­dések megbeszéléséből. Ugyanígy történt azonban a pártszervezet ré ­széről is, hogy a Kapitányság vezetőjét nem hivták meg vezetőségi ülésekre. Bizonyos gyengeség mutatkozott meg nem csak a csucstitk.ár, hanem egyes őrsökön lévő titkárok részéről a szakmai vezetőkkel szemben olyan • értelemben, hogy a pártszervezet tekintélyét nem tudták bizto ­sítani . Az őrsökön viszonylag aktívabb pártélet folyik, mint a kapi ­tányság! alapszervnél. Az őrsökön szervezettebben foglalkoznak poli ­tikai kérdésekkel, pl. újságcikkek felett vitát tartanak. Érdemes meg ­jegyezni, hogy az őrsök kommunistái, de pártonkivüli beosztottjai is óriási lelkesedéssel vesznek részt egyes kampányfeladatok végrehajtá ­sában. Komoly versengés folyt még azért is, hogy rósztvehessenek az április 4. május l.-re való dekorálásban. Az őrsök kommunistáinak kezdeményezőkészségét mutatja az a jelenség, hogy bár nem a pártszervezet tevékenységéből adódóan, hanem spontán^mozga-.omként rendszeres foglalkoznak az uj rendőrök politikai nevelésével, szakmai oktatásával Mogállapitb '-tó, 1 ogy megfe 1 .lő irányi+ás mellett a pártmunka az objek ­tív nek x s tokkal jobban menne, a XIV.kér. Kapitányság

Next

/
Thumbnails
Contents