Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1957-10-25

Schumeth et. közli Békési, Pata és Baldauf et-akkal a VB határoza ­tát: A vita és az eddigi tapasztalatok alapján a VB úgy döntött: 1. Békési et-at felmenti minden olyan támadás alól, illetve vádak alól, amellyel itt vádolták és megállapítja, hogy nagyon pártszeriien és őszintén viselkedett, éppen ezért a bizottság által javasolt pártbüntetést nem veszi figyelem ­be és pártbüntetésben nem részesíti. Viszont felveti, hogy a személyi ellentétek élezéséhez az egyes gyűléseken a hang ­súllyal, ha nem is rosszindulattal, de hozzájárult. 2. Baldauf et-al kapcsolatban úgy döntött, hogy ugyancsak nem részesíti pártbüntetéaben, de figyelmeztetésben részesíti és figyelmezteti arra, hogy neki, mint titkárnak rendkívül tárgyilagosnak kellett volna lennie ebben az ügyben, neki irányítani, a párt álláspontját kellett volna képviselnie,ugyan akkor ezt nem tette és Fata et-at bizonyos ügyekben támogat ­ta, amelyet az nem követett volna el, vagy kevesebbet köve ­tett volna el. Ezért felelős, hogy ilyen helytelen útra tért személyi kérdésekben Pata et. A VB álláspontját a Baldauf et-nak kell ismertetni, ugyan ­akkor önkritikát kell gyakorolni, hogy mennyire követett el hibát és miért volt helytelen a taggyűlés álláspontja a VB határozatával szemben. S ebből a tagságnak is le kell vonni a tanulságot. 5. Pata et-al kapcsolatban úgy döntött a VB, hogy Fata et-at teszi felelőssé mindenért, ami történt és megállapítja, hogy Fata et-nál jellembeli hiányosságok vauinak, amit sürgősen ki kell javítani. Ez egyrészt az, hogy a személyi szubjektív érzései alapján lényegében emberekkel, vagy funkcionáriusok ­kal szemben alaptalan rágalmakat alkalmaz, hozzátéve, hogy ilyen apróácseprő kérdésekből eddig mehettek, ezért Fata et. a felelős. Ebben van egy klsfoku hiány hiúság, állásféltés, s az, hogy Fata et. a bírálatot nem igen szereti. Ugyanakkor a VB módosítja azt a javaslatot, hogy leváltja a gazdasági funkciójából és úgy döntött, figyelembe véve, hogy nem mai elvtársról van szó, eddigi funkciójában meg ­hagyja, hozzátéve azt, hogy egy fél év múlva megnézi a VB, hogy ezeken a jellembeli hiányosságokon tudtál-e javítani. Amennyiben ezen javítani nem tudtál, úgy felment a funkciód alól. Nagyon alá kell huzni, hogy rendkívül nagy jóindulat ­tal hozta ezt a határozatot a VB. Ez azt is jelenti, hogy azen a taggyűlésen, amit a Baldauf elvtárs fog tartani, neked is önkritikát kell gyakorolni, itt látják meg, hogy hogyan tudsz szembeszállni magaddal. Van-e észrevétele az elvtársaknak a módosítással kapcsolatban? Fata et. Egyetértek a VB határozatával, de mégis azt kellett volna és az lett volna a helyes, hogy le kellett volna ülni mindenkivel és megbeszélni minden kérdést. Én nem utasítottam vissza a brigád jelentését, csak szavakban volt az ellentét, amivel nem értettem egyet. Remélem, hogy jómunkámmal el tudom érni, hogy ezt a pártbüntetést jóvátehessem.

Next

/
Thumbnails
Contents