Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1957-10-25

- 5 -Vita : Grubics et, Az elmúlt években nagyot nőtt a kereskedelem a faitúráitaág szempontjából, a ez valamennyi elvtársnak az érdeme. Vannak azonban olyan hibák, amelyeket meg kell szűntetni. Pl. bosszantó, hogy szombaton 3-4 napos kenyeret kapnak a házi ­asszonyok. Azt javasolom, hogy üljenek le az illetékes szerv ­vel, a sütőipari vezetőkkel és próbálják ezt megoldani. A kereskedelem dolgozói közötti szellem: véleményem szerint az adminisztratív intézkedés fontos, de ez csak egyoldalú, úgy a vásárlóközönség, mint a felsőbb hatóság részéről ezt a bánás ­módot fel kell számolni. Igaz, hogy nőtt a dolgozók bérezése, de ez azt jelenti, hogy addig lehetetlenül alacsony volt, most ezt a béremelést használjuk fel arra, hogy beszéljünk velük, hogy türelmesebbek legyenek a vásárlókkal szemben, figyelmeseb ­bek. Ezt nem egyszerű politikai oktatással, hanem emberséges bánásmóddal, beszélgetésekkel lehet elérni. Gyakoribbá kell tenni, hogy egyes üzletek gyakrabban beszélgessenek a dolgozók ­kal, a lakóssággal, vitassák meg, hogy milyen problémák vannak. Hasznos dolognak tartanám, ha beszélgetnének arról, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy az üzemi dolgozó asszonyok 4-5 órakor friss árut kapjanak. A nagyobb üzemek közelében lévő üzletek koope­­rálását meg tehetne szervezni. Javasolom, hogy kísérletképpen legalább egy Melyen próbálják meg, biztos, hogy hasznos javas ­latokat hozna ez is. Javasolom a Tanács VB felé, hogy forduljon a Pőv. Tanácshoz, vagy a Minisztertanácshoz, hogy a XI V .kerüle ­tet mint peremváros kezelik, hogy az elkövetkező 3 éves terv ­ben a külvárosnak is megfelelő kulturált kereskedelme legyen. Néhány gondolatot a vendéglátóiparral kapcsolatban: itt nem mondhatjuk el azt a kulturáltságot, tisztaságot, amit a keres ­kedelemiéi. Hallatlanul piszkosak, durvák az emberek, igaz a jelentés szerint is sok, illetve több a deklasszált elem, mint a kereskedelemben. Azt hiszem hasznos tanulság lenne Pete et­­nak is, ha egy-egy vendéglőben elbeszélgetnének a vendégekkel, mert hallatlanul undorító némely italbolt. Szabó Károlvné et, Teljesen egyetértek a Grubics etr által elmondottakkal.En magam is szívesen vásárolok az önkiszolgáló boltban, mert tiszta, szép, a legnagyobb udvariassággal talál­­koztam. A gyümölcs és zöldségboltok kérdése: egyik nap gyönyö ­rű gyümölcs és zöldség van, a másik nap piszkos volt a bolt, olyan gyümölcs és zöldség volt, hogy egyik-másik háziasszony kifordult az üzletből és nem vásárolt. A Thököly utón egy fél percre van egy másik gyümölcs- zöldség volt, amely piszkos, koszos és nem mennek oda vásárolni amióta megnyílt az uj bolt. A Thököly és az Amerikai ut sarkán megnyílt egy husbolt, amely a kiszolgálástól eltekintve teljesen megfelelő, ezzel szemben is van ugyancsak egy husbolt, aminek semmi értelme nincs, ezt meg kellene szüntetni s a helyiségét hozzácsapni az italbolt­­hozb így ez a probléma megszűnne. A friss áruval úgy néz ki, hogy csak azok kaphatnak friss árut, akik odahaza vannak, s akik dolgoznak azok nem. A vásárló ankétot a magam részéről is igen helyesnek tartom, az V.kerületben ez igen jól bevált. Egy pár szempont a vendéglátóipari vállalatról: bementünk a Makrapipába, igen rósz benyomásom volt, piszkosnak tűnt, nem beszélve a kávé minőségéről, amely csak fekete víz volt, emellett igen borsosán megfizettették az áfát.

Next

/
Thumbnails
Contents