Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1957-08-16
Területi tapasztalatok: A pórt vonzóereje azon keresztül is le mérhető, hogy számos olyan^ot. tagfelvételi kérelme kerül a Pártbizottsághoz,akik évekkel ezelőtt kikerültek a pártból'és nem adták fel a harcot azért,hogy mégegyszer párttagok lehessenek-Az eddig megvizsgált 89 ügynél az a tapasztalat hogy sok felületes elbírálást , igazságtalanságot,vagy elévült ügyet lehetett rendbehozni,amit annak idejen egyes elvtársakkal szemben elkövettek. A kerület pártszervezetei a volt párttagok felvételénél a jó munka 1 mellett követték el hibákat is 1100 'esetből 11 tagfelvételi kérelmet kellett visszautasítania a kor .P.B.-nek, mert' az alapszervozotek nem voltak elég körültekintőek, éberek.Olyan jelcntokezőke ’ t ' fogadtak el a taggyűlések,mint pl.Ricsz Jenő/Kofo és Seprőgyártó V./aki^a felsza badulás előtt három fasiszta pártnak volt a tagja.Lehtsoh Béia/XIV. kor„Közért V./aki ellen rendőrségi ' eljárás folyik 21.000 frt.os eikkasztás miatt elhintek Lászlóné /XIV./I körzet , /osztályidegen,apjának 500 holdas birtoka volt.Balázs István/45'sz.Ep.Ip.V. /akit vésztöve-' tésért a népbiróság 5 évi börtönre ítélt.Kubik űándor/Dunabutorgyár ./ aki az ellenforradalom alatt a börtönből szökött meg.Barabás Lászlón^ /Világítástechnikai V»/nki reakciós egyén,a férje - akivel 1955~ifí együtt élt - r.ny.fhdgy.volt a Horthy rendszerben Hóin Péter mellett, átigazolásokkal'kapcsolatos fellebbezési ügyeknél az a'tapasztalat hogy az alapszervezetek igazságosaak és tárgyilagoSsák.IjJgy két eset ben előfordult az hogy radikálissak voltak,mint pl.a Postás Szakszer vezetnél,ahol nem igazoltak át politikai munkatársakat,akik alapos bírálattal,vagy esetlég'pártfegyelmi büntetéssel ismét párttagok le hettek volna./a z ker.P.B»segített rendbehozni az ügyet .Vagy liberálissak,mint pl.az AGTI-nál,ahol simán átigazoltak olyan volt 1©F,tagokat okik az ellenforradalom ideje alatt nem viselkedtek pártszerücn.Ez az azonos mérce sérti azokat a párttagokat,akik azokban az időkben ingadozás nélkül helyt álltak, MSZMP.tagsági igazolvány elvesztf 30 csak egy esetben fordult elő. Kb,3-4 esetben fordult elő olyan eset,hogy a pártvezetőség a taggyű lés határozata nélkül elvett párttagsági igazolványokat.mert úgy lát ta az illetékessek nem érdemcssek a párttagságra. Fegyelmi ügyekkel kapcsolatossan kevés a tapasztalat ós'ezért ebből nem lehet általáíioéitani.Olyan ügye sincs még a kef.P.B.-n.k atox amelyben a Bpi.P.B.döntött,vagy változtatott volna. Fegyel mi Biz ot tság mun kája: Sok a nehézkesség,módszerkoresés a bizottság munkájában.Ennek oka részben az,hogy som a fegy.biz.sem a fogy rGf.ncm végzetté fegyelmi munkát,Hiba jdiogy a fegyelmi bizottság tagjainak a kiválasztásánál a P.B.cruo nem volt tekintettel.Az,hogy a fegy.biz nem eléggtíra gaz dája a területének oka másrészt abban van,hogy eddig som a Bpi P.B. Fegyelmi Osztályától,éem a ker.P B.titkárától módszerbeli segítséget nem kapott.A fegy.biz.munkájánál ez úgy mutatkozott meg,hogy sok eset' ben az ügyek fölött való vita során nem minden et.nyilvánít véleményt Kevés az olyan vita , amelyben elvi érvekkel tisztáznak egy ügyet.