Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1957-08-16

í rip idjelcntés a I. pártkörzet munkájáról. Vízs rálátunk célja, hogy milyen politikai munkát végez a 1. körzet a lakóterületen,valamint hogy segítséget adjunk a körzet vezetőségének a P.B. élé kerülő jelentés elkészítésében. Vizs .Hatunk során .ru. elvtarssal beszéltünk, többek között j> p -rtvezeti, sági taggal, jól és gyengébben dolgozó-pártbizalmiak­­kal, tanácstaggal, tanácsösszekötővel, stb. l hoz, hogy alapos munkát tudtunk volna végezni, nagyon kevés idő ■'■111; re . ‘ e. jhezitette munkánkat az is, hogy az I. körzet partvezet őségé semilyen jegyzőkönyvvel nem reniblkezik. Párt­­.íl.-zvt;nv ekén ró átvenni nem. tudtunk, ezekben a napokban sem tag­­gy lés, sem pártnap,- sem pártcsoport értekezlet nem volt. a purtrörzet politikai tevékenységét -nagyban nehezíti, hogy nin ­csen önálló helyiségük. Ebből adódik, hogy a pírtonkivüliekkel való ka csolatuk, a körzeti böroegszervezeti élet beindulása nehe ­zen megy. . • Az elvtársakkal történt beszélgetés sorun megállapítottuk, hogy a párt vezetősége elég hamar feltalálta magút, jiMöinditotLuk"O. y»-i-. a — ut púi be le irat , rendszeres pártéletet élnek, a befelé for ­dulás, ami áprilisig tapasztalható volt, mindinkább megszűnőben van. ♦ Helyes kezdeményézés a körzet vezetőségének a regisztrált pártta ­gokkal való foglalkozás. Rendszeresen összehívjak,a pártbizalmia ­kat, rajtuk keresztül tartják a kaocáölatot a r'h'gíhztrált párt ­tagokkal és szimpatizánsokkal és vonják be őket a pártmunkába, pl. Dózsa György 19., Abony i u.p. .................. far többen tartózkodnak még a pártmunka végzésétől, de az ilyen ír nyu bes. ' 1 -?tú . ekét szívesen fogadják .és várják, tervük az, hogy ezeket a beszélgetéseket kiszélesítik a szinpatizánsokkal és volt ,D.P. tagokra. ........................... ízeken a meflv szélesekén foglalkoznak a politikai kérdéseken Kí ­vül a -napi prob émákkal is és igyek- znek megoldást találni azokra, /pl. Dó.György ut 19. lift megjavítása, stb./ íz a l apásutálat, hogy a. re xítt/alt párttagok nem ismerik azt a, utározatot, amelynek éétel/ében a lakóterületen is kötelesek agi­­tációs munkát végezni. A körzet böme.'szervezeti munkáját vizsgáivá megállapítottuk , hogy a be van 39 taggal, akik-körül'az 5 legjobbat átvitték másik politikai körzetbe^ Jiogy^ott alaaitson ..IldZ. szervezetet /amély nagyban meggyengiti az j.(IdZ-körzet munkáját./ A Klók. vezetőség összetétele lényegében tükrözi a ke ­rület lakosságának összetételét. Kéthetenként , tartanak. vezetőségi .lést és háromé "tönként taggj ilést. a vezet ..ségi üléseken rend­­cint résztvesz a írtvezetőség egy-egy tagja, ugyanígy fordítva Pc’ '_^m A ny^zik, hogy a P.B. még nem tűzte napirendre a Körzeti KIöZ. szervezet munkáját. • • /•

Next

/
Thumbnails
Contents