Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1989-03-28
zökkenőmentesen zajlott le az egy testületi irányítási formára való áttérés, ám ennek tapasztalatai még nagyon kezdetiek, fő ként a módszerek keresése, alakítása jellemzi őket. Közvetlen irányítású pártszervezeteink helyzetének bonyolultsága abból adódik, hogy sok esetben kis létszámmal, esetenként terü letileg is széttagolva dolgoznak, s e körülmények eleve nehezí tik a hatékony politikai munkát. Dolgozói szervezeteink a többpártrendszer lehetőségét még közve tett lehetőségként érzik, elsősorban a pártok és alternatív cso portosulások, országos szerveződéseinek politikai aktivitásán és a meglehetősen nagy propagandán keresztül érzékelik hatásukat. Megalakultak az alternatív csoportok és pártok kerületi szerve zetei is, (MDF, SZDSZ, Szociáldemokrata Párt, Kisgazdapárt, Zuglói Közéleti Tömörülés, Münnich Ferenc Társaság, FIDESZ). Ezek főként szervezeti felépítésük, programjuk alakításával vannak még elfoglalva, helyi szervezeteik még jószerivel nem jöttek létre, bár tagokkal, szinpatizánsokkal sok helyen ren delkeznek . Pártszervezeteink politikai munkáját jelentős mértékben megnehe zíti, hogy míg az alternatív csoportok politikai programja jó részt a párt eddigi tévedéseire és hibáira épül, addig nekik a bizonytalanság és bizalmatlanság légkörében, sok esetben gyakran változó koncepció mellett kell programokat kifejteni, a nehéz ségeiért viselt felelősség súlya alatt. Mindazonáltal a munkahelyi pártszervezetek azt is látják, hogy a politikai munka súlypontja a lakóterületre tevődik át, s erre fel kell készülniük. Ennek módját nem feltétlenül abban látják, hogy a párt kivonul a munkahelyekről, hiszen a kommunisták mun - kahelyi jelenléte többpártrendszer esetén is adott, miután ott dolgoznak, s elképzelhetetlen, hogy helyi vagy akár általánosabb politikai kérdésekben ne formáljanak közös véleményt. Más kérdés az, hogy ez a jelenlét átalakul, s az MSZMP munkahelyi befolyá sának erőssége nem kis mértékben attól függ majd, hogy mennyire