Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1987-03-09
Továbbra is fokozott figyelmet kell fordítani az élet körülmények alakulására, a kerületi szolgáltatások és fogyasztói alapellátás javítására, megkülönböztetett módon kell foglalkozni a rászoruló időskorúak, a pálya kezdő, önálló életet kezdő fiatalok gondjainak mérsékelé sével . Ideológiai munkában fontos, hogy helyzetünk lehetőségeink reális számbavételével, meggyőző érvekkel erősítsük az elfogadott politikai, gazdasági célkitűzéseink teljesít hetősége iránti bizalmat. E munkánk során kiemelt jelen tőségű a gazdaságpolitikai feladataink megértetése, a meg valósításhoz nélkülözhetetlen cselekvő aktivitás megterem tése. Agitációs és propagandamunkánkat tartalmi és szervezési szempontból úgy kell alakítani, hogy a legfontosabb fel adatainkat illetően hatékonyabban szolgálja a szemléleti és cselekvési egység erősítését, eredményesebben befolyásol ja a politikai hangulat alakítását. Elvi igényességgel, a helyi igényekhez, érdeklődéshez és feltételekhez jobban igazódva folytatni kell pártoktatá sunk korszerűsítését. Fel kell készülni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulójának méltó megünneplésére. Közoktatás és felső oktatás területén kiemelt figyelmet kell fordítani az oktatási törvény, az ifjúságpolitikai feladatok végrehajtására. A tudománypolitikában a kutató- fejlesztő intézményrendszer és a termelő ágazatok együttműködésének az erősítése, vala mint a műszaki fejlesztés és a környezet védelem kerületi tennivalói kapjanak kiemelt hangsúlyt.