Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1987-09-24

18. .1 hogy a főmunkaidő több mint 1/4-e nincs rendesen megszervezve és kihasználva, mi meg ennek ellenére, túlmunkát és mellékfoglalkozást szervezgetünk és különböző jogcímeken. Javasoljuk, kutassák a 8 órai munkaidő jobb kihasználásá ­nak a lehetőségeit. Célunk - több év óta - a gazdasági egységek önállóságának növelése mellett, ösztönző teljesitményrendszer bevezetése és a munkafegyelem javitása mellet elérni, hogy legyen nagyobb értéke, rangja a megélhetést bizto ­sitó munkahelynek és a várható mozgásokat fel kell használnunk e cél eérésére . Emellett fel kell készülni, az életkörülmények változásai, nemcsak anyagi jel ­legű konzekvenciákkal, hanem életmód, kultúra, család és szociális átrendeződés ­sel fog járni. A vita elején arról volt szó, hogy a szociálpolitikai terheit le kell venni az üzemek válláról, a legyen tisztán állami feladat. Ma már - a vita eldőlt és megítélésem szerint nem volt helyes ilyen sarkosan felvetni ezt a problémát, hogy vagy az üzem, vagy az állam feladata, mert az állam ezt a tehet képtelen felvállalni, legjobb a megosztás milyenségén lehet vitázni. Telefongyári koromban részletesen elemeztük és ma is vannak tapasztalataink a tőkés partnereink termelőtevékenysége mellett - többek között a szociálpoli - tikai tevékenységüket is, és azt tapasztalatuk, hogy ott is óriási terheket vállalt és vállal ma is a tőkés cég. NSzK-ban - Simens, Svédországban - Ericson, Japánban akármelyik cég, melyeik felválttá a dolgozóik kulturális, oktatási, egészségügyi problémák nagyrészének a megoldását és ez igy természetes. Egy szo ­cialista nagy üzemnek különösen feladatát kell, hogy képezze ennek a társadal ­mi hangulatot befolyásoló tevékenységnek a jobbitása, ezért a mozgásotkat fel kell használunk e cél elérésére. A vállalati programok foglalkozzanak a szociál ­politikai feszültségek levezetésének módjaival, hogyan tudnak hozzájárulni L még jobban pl: a nyugdíjasaik támogatásához, fiatalok lakáshoz juttatásainak támogatásához, az életkörülmények javításához, a szellemiek gyarapításához. Ami a közérzet javítását illeti a múlt héten a Minisztertanács egy sor kér ­désben állást foglalt: munkabér 2500 minimum helyett 3000 Ft, magánerős építke ­ző egy év fizetetten szabadságot kérhet, a 70 év feletti nem fizet TV dijat. A jutalmak beszámítanak a nyugdíjba, stb. Ezek apróságnak tűnnek, de több MFt­­ot jelentenek. E témában kerületünkben is van mit tenni. Közérzet javitó intézkedés ezen kivül a közbiztonság javitása is. Felkérjük a bűnüldöző szerve ­ket, tanácsot, rendőrséget, népi ellenőrzést, hogy dolgozzanak ki egy olyan rpogramot, amely során növelhető Zugló rendje, fegyelme, az üzletekben, vendég ­látó egységekben, az utcán, piacon. Ebbe be kell vonni a körzetek kommunistáit, KISZ-es fiatalokat, hogy érezzék - ilyen feladatok mellett - nem mindegy, milyen az 1988-as népgazdasági terv várható, amelyet egyértelműen befolyásol a jelen ­legi helyzetünk és az, hogy hogyan fejezzük be ezt a gazdasági évet. Zugló üzemeinek a gazdálkodását figyelemmel kisérve elmondhatjuk, hogy az összes nehézség ellenére, a tőkés import korlátozása, szocialista kiviteli

Next

/
Thumbnails
Contents