Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1987-09-24

hogy az évek óta tartó vajúdást, egy-egy vezetőcseréje rövid idő alatt képes volt 180 fokkal megváltoztatni a vállalat helyzetét. Pártszervezeteinknek javasoljuk tehát, hogy vessenek végett az olyan keser­­gésnek, hogy a pártszervezetek helyzete kedvezőtlenül változott üzemeinkben, sokan háttérbe szoritottnak érzik megukat. Hanem vegye kézbe az ügyeket és él ­jen a természetes jogosítványaival, tegyék a dolgukat, amelyre hivatottak, így programjukban szerepeltessék, véleményezzék a mai feladatokhoz mérten a gaz ­dasági vezetés képességeit, tenniakarását, a kibontakozáshoz való hozzájárulá ­si készséget, minden vezetői szinten, nem szabad eltűrni még az olyan apró­­ank tűnő jelenségeket amelyeket tapasztalunk, hogy a demokráciával párosuló dön ­tési szabadságot néhányan kihasználva 800 e Ft-os stílbútort terveztet az irodá ­jába, most amikor a vállalataink meggondolják, hogy vehetnek e egy tollseprüt , vagy a lehetőségeit úgy aknázza ki, hogy Markó Póló tanácsot kérhetne, hogy a világ melyik sarkára érdemes elutazni. Félreértés ne essen, a véleményünk nem változott "hajózni kell" - enélkül nincs üzlet, tapasztalat, de legalább az útiköltségét keresse meg rá. A vezetéssel táűmasztott követelmény nem újkeletű Zuglóban, hiszen régóta gyakoroljuk ezt az elvünket, hogy megbízhatunk és bizunk is egymásban, itt nem lehet picit bizni - picit nem. Ha bizunk az legyen 100 Vos , ha nem akkor nem . Ennek a bizalomnak az alapja és a meg ­ítélés mércéje viszont legyen a teljesitmény , a vezetői produktum, legyen az fiatal, vagy tapasztalt vezető - ez egyaránt mindenkire vonatkozzon. E feladat megoldásához viszont szükséges a párton belüli szemlélet változásra is. Egyetérve, mert való igaz, amit több párttagunk felvet, hogy a párt vezető szerepe, hatása elszürkült, nem lehet megkülönböztetni ki a párttag, ki nem, a vezetőink között sem, különösen a kiállásról, konfliktusvállalásról van szó és ez nagy hiba. Pontosan ezért - felhasználva a tagkönyvcserére való felkészülést, a beszélgetés egyik lényeges eleme legyen a párttagok megnye ­rése a helyi tennivalók megvalósításában, tudatosítva azt amely szintén nem uj felfedezésünk, de ma is igaz, hogy a kormányprogram elsősorban a kormány feladatait célozza meg, ezt ki kell szélesíteni öntevékenységgel, és amit el kell végezni a helyi vezetésnek, azt várakozás nélkül el kell végeznie. Melyek ezek közül a leglényegesebbek? Vitáink, felkészülésünk közepette a jövő évre egy percig ne feledkezzünk el az idei év határlévő feladataink a legjobb végrehajtását, nem mindegy hogyan zárjuk ezt a gazdasági évet, ez alapja a jövőnek. A vállalatok ezt érzik és igyekeznek kellemesebb pozíció ­ba jutni - áremeléssel. Érzelmileg erre a folyamatra nehéz hatni, de gon ­dolják végig a vállalataink kommunistái, hogy az egy kiszámíthatatlan további inflációt fog hozni, saját zsebére megy. Folyamatosan el kell érni,

Next

/
Thumbnails
Contents