Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1986-12-04

5. kisszövetkezeti forma inkább megfelel a szocializmus gya ­korlatának, mint pl.: a TSZ- melléküzemágak. A testület tá ­mogatóiam szólt a kisszövetkezetek alakulásáról hangsúlyoz ­va, hogy társadalmi kontrollt kell e folyamatban kialakíta ­ni. Ugyanakkor a tapasztalatok alapján kiemelte a tanács felelősségét az engedélyek kiadásában, s meggondolásra aján ­lotta az új vállalkozási formák jelenlegi támogatásának mér ­tékét. Hangsúlyozta, hogy a törvényességi előírások betartá ­sát mindenkitől meg kell követelni, s e téren nincs helye a megalkuvásnak. Rámutatott arra, hogy jelenleg nem azonos feltételek között működik a nagyvállalat és a kisszövetke ­zet, ez utóbbi mozgástere, lehetőségei jóval nagyobb mérté ­kűek. Ezért szükséges, hogy a nagyvállalatok szinkronban fejlődjenek a kisszövetkezetekkel. A testület kritikusan szólt, hogy ezen a területen a párt jelenléte, befolyása nem megfelelő. A dolgozók között nagyon kevés a párttagok száma, a foglalkoztatottak 3 %-át sem éri el, s a kisszövetkezetek egyötödénél működik csak pártszer ­vezet. Ebből adódóan e területen a politikai munka alacsony hatásfokú A testület a jelentést elfogadva állást foglalt ab ­ban, hogy e területen a szervezeti élet javítása, további pártszervezetek létrehozása szükséges, s ennek realizálása a Szövetkezeti Pártbizottság feladata. A továbbiakat illető ­en ajánlotta, hogy a tanács hívja össze a kisszövetkezetek vezetőit, s e tanácskozáson a kerületi pártbizottság is kép ­viseli magát. A politikai konzekvenciák levonása után jövő év közepén a témát ismételten napirendre tűzi a párt- vég ­rehajtóbizottság . November 20-án a testület az alábbi napirendeket tárgyalta: 1. Jelentés a Oanuvia szervezeti helyzetéről, a munkaerőgaz ­dálkodás tapasztalatairól. Javaslat a szükséges intézke ­désekre .

Next

/
Thumbnails
Contents