Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1986-09-16

4 Az összes bűncselekmény kétharmadát kitevő vagyon elleni j ogsértésék közül a személyi tulajdont károsító lopások száma másfélszeresére nőtt, ezen belül rendkívül intenzív a lakásbetörések és gépkoosifeltűrések emelkedése. Mindkét kategóriánál uj elkövetési /behatolási/ módszerekkel talál ­koztunk /pl o hengerzártörés/, tapasztaltuk a szervezett jellegű bűnözés jeleit is pl. a tippadásban, az értékesí ­tésnél. Az elkövetést számos esetben megkönnyíti az is, hogy figyelemfelhívásaink ellenére a tulajdonosok nem for ­dítanak kellő figyelmet jelentős vagyoni értékeik vé ­delmére igy pl. megfelelő biztonságtechnikai eszközök /riasztóberendezések/ felszerelésére . A társadalmi tulajdonvédelem a kerületben továbbra sem kielégítő. A legtöbb gondot itt is a betörések okozzák, melyeket elsősorban élelmiszerboltok sérelmére követnek el. Visszatérő problémák jelentkeznek ezen túl elsősorban a kiskereskedelemben, a szövetkezeteknél /különösen a szolgáltató ágazatoknál/, utóbbi időben pedig a vasútnál /Rákosrendezöi pályaudvar/ a bizonylati fegyelem, az el ­lenőrzés lazasága és a raktározás hiányosságai miatt. Bár évenként szót váltunk a vállalati rendészekkel , nö ­veljük szignalizációink és figyelmeztető leveleink szá ­mát, számottevő szemléletbeli változást nem tapasztalunk. A gazdasági bűncselekmények alacsony száma nem a tényle ­ges helyzetet, inkább a felderítés fogyatékosságait tük ­rözi. A Bosnyák és az Őrs vezér téri, valamint a használt ­autó-kereskedések környékén elburjánzott üzérkedéseket, illegális kereskedelmet a rendőri erőfeszítések ellenére sem sikerült visszaszorítani. A nagybani piac helyzetének rendezésére, az ott folyó kereskedés és szállítás szabályozására kezdeményező lé ­péseket tettünk, az érintett szervekkel közös ellenőrzé ­seket folytattunk, az adminisztratív intézkedések azon ­ban áttörést nem eredményeztek.

Next

/
Thumbnails
Contents