Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1985-07-11

nagyobb munkásképviselet szükséges.Káder munkában az uj kö ­rülményeknek megfelelőbb módszereket kell választanunk. Választás magában hordja az igent épp úgy mint a nemet. Nem biztos, hogy amikor elképzelésünkre (személyekre) nemet rosz­­szul tették. Meg kell tudnunk ezt szokni. Sőt a pártnak arra kell ösztöhöznie, hogy még szélesebb körből válasszanak, s mind többen vegyenek részt a kiválogatásban. - Ellenzék megjelenését nem a választási szisztémánk segitette elő, hanem azért jelent meg, mert van. Viszont az a tapasz ­talat, hogy kicsit elszoktunk a vitától. Választás igazolta, hogy érveink vannak, fajsulyossak, s az emberek döntő többsége el is fogadja azt. Ezért jogos igényünk, hogy bátrabban áll ­junk ki politikánk mellett. - Képviselő jelöltek közül Gyurkó elvtárs nem kapta# meg a szük ­séges szavazatok számát, hogy a választáson indulhasson. Siker telenségét annak köszönheti, hogy nem volt kapcsolata a válasz tóival, s nem az elokészitőmunka gyengesége. Választás előkészítésében sok jogos igény vetődött fel. Ezek közül a lehetségest következetesen meg kell oldani, mert el ­lenkező esetben csalódottság lehet úrrá. A pártbizottság megköszöni mindazoknak munkáját - különösen a hazafias népfrontban és a körzetekben dolgozókat - akik példamu ­tatóan vették ki részüket a választás sikereiben. A pártbizottság a jelentést az összefoglalóval együtt egyhangúlag elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents