Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1984-05-03

4. egységes az értelmezés és a végrehajtás bizonyos terüle ­teken háttérbe szorul. Ebben az ágazati szakszervezetek ­nek is lenne feladatuk. A szakszervezeti szervek részt vesznek a szocialista munkaverseny és brigádmozgalom továbbfejlesztésében, az ujitómozgalom népszerüsitésében . Azt még mindig nem sike ­rült elérni, hogy a vállalások minden esetben a legfonto ­sabb gazdasági feladatok megoldását szolgálják. Sok he ­lyen szemléleti probléma, formalizmus és az értékelés ösz ­tönző jellegének gyengesége tapasztalható. A kerületi Szakmaközi Bizottság képviseleti munkája során résztvesz, a területpolitikai tevékenység megvaló ­sításában, a lakosság életkörülményei kialakításában, a szociális, egészségügyi, lakás és kommunái is ellátási prog ­ramok végrehajtásában és azok ellenőrzésében. A szakszervezetben dolgozó kommunisták, - bár számuk még mindig csekély - jól elősegítik a párt politikájának megvalósulását, a központi akarat érvényesülését. A pártszervezetek rendszeresen beszámoltatják a szak ­szervezetben dolgozó kommunistákat a végzett munkáról. Előfordul, hogy a párttagok csak hiányosan, vagy egyál ­talán nem ismerik a szakszervezet párt irányitásának elveit, gyakorlatát. Ilyenkor tapasztalható, hogy a "kívülálló idegen” szemével nézik a szakszervezeti munkát, vagy pedig megsértik szervezeti szabályzatában rögzített önállóságu ­kat is. A szakszervezeti mozgalommal szemben a társadalom és a dolgozók igényei erősen megnövekedtek. Ez szükségessé teszi a szakszervezeti munka továbbfejlesztését, a szak ­szervezetben dolgozó kommunisták munkájának javítását, a párt irányitás színvonalának emelését.

Next

/
Thumbnails
Contents