Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1983-12-19
A Fővárosi Állat- és Hövénykert pártszervezete rendszeresen figyelemmel kiséri az intézmény közművelődési tevékenységét, beszámoltatja az e területen dolgozó párttagokat és vezetőket, folyamatosan ellenőrzi az e témában készült feladattervek végrehajtását. Különös gondot forditanak az ifjúság természettudományos ismereteinek bővítésére, hiszen a biológia-oktatás minden szintjén és a természettudományos közművelőében egyaránt a legkorszerűbb szemléltetőanyagként használható az Állat-és Növénykert élő állománya. Az általános iskolai korosztályok, de a közép- és felsőoktatási intézmények hallgatóit is igen sokszínű programmal segítik. Gondot okoz, hogy ilyen tipusu szolgáltatásaikat a kerület iskolái kevéssé veszik igénybe. A testület úgy Ítélte meg, hogy jól átgondolt koncepció alapján fejlesz tik és irányítják az Állatkert tevékenységét. Nehéz körülmények között fejlesztik munkájukat, s igénylik a kerület társadalmi összefogását, A kerületi pártbizottság segítségével levezették az elmúlt időszakban munkájukat nehezitő jelenségek negatív hatását /rosezidulatu újságcikkek, névtelen levelek, stb,/, A párt szervezet ilyen körülmények között is magabiztosan, becsületes dolgozókra támaszkodva végezte munkáját, ezért elismerés illeti. A továbblépést illetően a feladatokat a körülmények sokoldalú figyelembevételével kidolgozva ismét a végrehajtó bizottság elé kell terjeszteni. Az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat feladata a Magyar Népköztársaság külpolitikai, sajtópolitikai és idegenforgalmi érdekeinek szolgálata, amely tevékenységhez a szükséges gazdasági alapot saját maga teremti meg. Kiadványaik csaknem 9 millió példányban, a Föld több, mint 80 országba jutnak el, s a turisztikai invitáció, az alaptájékoztatás mellett tükrözik politikánk nyíltságát, folyamatosságát, helyünket a szocialista világban. Kiemelten foglall