Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1981-11-12
veti magát. Gyakran hangoztatjuk a vita szükséges ségét. Tévedni is lehet /ez azonban ne váljék sik ké/. Törekednünk kell arra, hogy minden felszóla lásnak legyen célja, méghozzá a munkát segitő cél ja. Néhány javaslat: : - Vita alapján kidolgozni a felddatokat, s azt ter jesszük a PVB, vagy a PB elé, hóváhagyásra. - üzemi pártbizottságok , alapszervezetek jövő év közepéig viszgálják meg, s alakitsák ki saját tennivalóikat, - készüljön el az apparátus szervezeti, működése szabályzata*- PB hatálytalanítsa 1978-ban e témában hozott hav tározatát. - Jelentésből a szelemi élet "zabolátlanságát " jel ző rész kerüljön át a mellékletbe. Kérdésre adott .válasz: v Szkokén elvtárs: A testület tagjai még gyakrabban vegyenek részt munkahelyi és lakóterületi pártrendezvényeketo , tehát a körzetekbbn is. > i A vitában részt vettek és javaslatokat tettek: Schmidtka Ferenc, Dr. Vargy Vladimir, Szabó Béla, Dr. Hipp Károly, Dr, Moll József, Schumeth János, Borszéki Gyula, Dr. Müller Pál, Maróthy László, Kovács András, Földi Ist ván elvtársiak: - A kerületi pártbizottság betölti vezető szerepét. - Megfelelően fejlődött az alapszervezetek felé adott információ.- Alaposabban kell az alapszervezeteket felkészíteni a tennivalókra, a végrehajtás állását, végrehajtá sát következetesebben kell beszámoltatni. - A pártbizottság újonnan megválasztott tagjait cso portosan, vagy egyénileg kellene felkészíteni a velük szembeni követelményekre, jogaikra. A pártbizottság tagjait az őket delekáló alapszer vezetek jobban vonjákbe a helyi feladatok végrehaj tásába, ezzel az informáltságukat növelni lehet, ugyanakkor a pártbizottsági üléseken az aktivitá suk is növekedni fog. - A pártbizottság munkamódszere, munkarendje megfelelő, változtatásra nincs szükség. - A gazdasági és társadalmi fejlődéssel együtt halad a pártmunka módszereinek változása. - A kerületi pártbizottság megfelelően szervezi, mózgositja a kommunistákat, dolgozókat, a kerület lakóit a kitűzött politikai célok megvalósítására, Zugló fejlesztésére. Példa erre: társadalmi összefogással megvalósított onko-radiológiai részleg megépítése, ami nemcsak Zugló ellátását biztosítja.