Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1979-07-17

3 2./ Az egészségügyi területen végzett politikai munka során az ott tevékenykedő pártszervezetek tekintélye széles körben elismerést nyert. A területükön folyó munkát Jól ismerik, igy befolyásuk is egyre intenzivebb. Eközben állandó figyelmet fordítanak saját belső tevékenységük Javítására. További feladatként jelentkezik azonban te ­vékenységük finomítása, munkájuk további erősítése. Fo ­kozott hangsúlyt kell fektetni, hogy a pártalapszerveze­­tek, pártcsoportok is "helyükre kerüljenok" a köztudat ­ban. Segítsék állásfoglalásaikkal tisztázni, hogy meny ­nyivel több egy kommunista orvos, mint egy nem kommunis ­ta. Sogitsenek feltárni azokat a jelenségeket, pl.: mi az oka annak, hogy egy-egy orvosért "harcolnak" a bete ­gek. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kell feladatként megfogalmazniuk, mely a pártszervezetek munkájában mi ­nőségi fejlődést eredményez. Az egészségügy területén bevezetett integráció velejá ­rója, hogy egy-egy intézmény elszakad a kerülettől, de meg lehet és meg kell találni a kapcsolattartás módjait. Az integráció eredményeit azon a tényen tudjuk felmérni, hogy bevezetésével milyen mértékben nőtt a kerület lakos ­ságának egészségügyi ellátottsága. Az intézmények müszerezettségi fokának javítása érdekében a kerületi pártbizottság segitse, hogy társadalmi össze ­fogással is előbbre lépjünk a fejlesztésben. Felmerült, hogy miért utaznak nagyobb számban tanulmány ­útra nyugatra az orvosok, mint a Szovjetunióba. Itt fel ­tétlenül szükséges a kommunista orvosok példamutatása. A jelentés hü képet adott az egészségügyi dolgozók körében végzett politikai munkáról, melyet felhasználunk az "ér ­telmiség körében végzett nevelőmunka tapasztalatai" c. PB. jelentésnél. |

Next

/
Thumbnails
Contents