Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1979-12-06
A szerkesztő bizottság törekedett, hogy e testületi állásioglallások marximálisan beépítésre kerüljenek a beszámoló tervezetbe, mint Pl: - gazdaságpolitikai; munkásosztály helyzete; pártbizottság munkamódszere, munkastílusa; ifjúság körében végzett munka; szocia lista munkahelyi demokrácia helyzete, feladata; kuta tók, orvosok, egészségügyi szakdolgozók, pedagógusok körében végzett munka; párttaggá neviós helyzete, E témák vizsgálatánál minden alkalommal a kommunisták széles rétegét bevontuk. Több százan mondtak véle ményt, javaslatot és vettek részt a végrehajtásban. Továbbá törekedtünk arra is, hogy fejlődésébe^ , válto zásában vizsgálja ós mutassa be a vógzott munkát, hogy érzékelhető legyen a párt vezető szerepe, - tö megkapcsolata, - a tömegpolitikai hangulat alakulá sa,- a tudatos cselekvés dolgaink jobbításáért, Fontosnak tekintettük a megközelítést: - hibákat, gondokat, feszültségeket tárjuk csupán fel, vagy az elért eredményekre építve tárjuk fel a munkánk gyengeségeit, s mutassunk egyben kivezető utat. Ha kísért olyan felfogás, hogy lebecsüljük közös mun kánk eredményeit, Ugygondoljuk , hogy céljainkhoz, újra és újra meg kell teromteni a párt cselekvési egységét, erősíteni tömegkapcsolataínkat , Szerkesztő bizottság véleménye az volt, hogy reális képet kell adni ós szélsőségtől menteset. Ez nem könnyű, hiszen sok féle hatás ér bennünket. Pelpolitikában: - az áremelés, - gazdasági gondok, - gazda sági fejlődés lelassulása, - az élőt színvonal stag nálása, visszaesése, ennek hatása a munkásokra, réte gekre. Tehát higgadtság, őszinteség, nyíltság, a realitás jellemezze a beszámoló tervezetet. Fő figyelmet - úgy véltük - saját munkánk minősítésé re kell fordítanunk, ebben vizsgálni kezdeményező készségünket, következetességünket, eltökéltségünket, Ve nnak kerületen kívüli külső tényezők, mint pl: -sza bályzók változása, - minisztériumok irányitó munkája, - gaabsági irányítás hatása. Ezek olykor bírálat alá kerülnek, de mi a felfelé mutógatásnak sohasem voltunk hívei. De jeleztük ós jelezni fogjuk tapasz talatainkat , Eredményeinket a Budapesti Pártbizottság - sokoldalú, sokirányú támogatásával, hatékonyságával, kezdemény zésére való bátorításával , bíráló észrevételével, a kísérletezési kedv módszerének, szervezeti kérdései ben való segítésével, értük el. Az írásos anyaghoz a szerkesztő bizottság Véleménye: - a munkások helytállása elsősorban politikai végre hajtásban mérhető, mely befolyásolta a társadalom különböző rétegeinek magatartását, - párttagok körében olykor bizonytalanság tapasztal ható - amikor egyes határozatok, állami intézkedé sek közül vita támad, ós hiányzik a vitakészsóg, a meggyőzés,- a munkáslétszám állandó csökkenése miatt a terhek nagyrészét a szocialista brigádok vállalják.