Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1978-03-09

•? o Az irányítás elsősorban elvi- politikai eszközökkel, nevelő, felvilágosító, meggyőző munkával való ­sul meg. Sem a pártbizottság, sem az apparátusa nem ” telep ­szik” rá a tömegszervezetekre, mozgalmakra. A határozatok végrehajtásához megfelelő önállóságot kapnak, figyelembe véve a helyi sajátosságokat, körülményeket az adott lehető ­ségeket. A pártbizottság titkárai és munkatársai a tömegszervezetek testületi ülésen a tárgyalt témáktól függő ­en részt vesznek és képviselik a pártbizottság álláspontját a napirendek tárgyalásában és lehetőséget teremtenek a köl ­csönös információ cserére is. Nagyon jó módszernek Ítélik, hogy a szakszer ­vezeti választásokat követően a pártbizottság szakszervezeti kommunista aktívát hivott össze és itt értékelte a válasz ­tás tapasztalatait és a vonatkozó határozatok értelmében jelölte meg a legfontosabb kerületi tennivalókat. Ez segí ­tette az egységes értelmezést a helyi feladatok, kijelölésé ­ben és a végrehajtás megszervezésében. A KISZ kerületi Bizottságnak, munkájához és az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásának kerületi meg ­ítéléséhez sok segítséget adott az e témákban tartott párt és KISZ vezető testületek ülései, valamint a KISZ vezető ­képző táboraiban az előadások és konzultációk. A kerület állami vezetői aktívan részt vesznek a pártbizottság munkájában és időszakonként beszá ­molnak tevékenységükről a párthatározatok végrehajtásának helyzetéről, az általuk vezetett állami szerveknél. Rend ­szeresen tájékoztatják a pártbizottság titkárait a munka ­területükön levő jelentősebb ügyekről.

Next

/
Thumbnails
Contents