Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1977-08-25
Kedvezően alakultak a vállalati nyereségek , különösen a bázishoz képest nagymértékű a fejlődés. A közlekedési és építőipari válla latoknál^ valamint a szövetkezeteknél az évet, terv több mint 50 százalékát teljesítették. Igen jelentősnek tekintjük, hogy © kerületi pártbizottság, a pártalapszervezet^unká jónak eredményeként a fizikai létszám csökkenése klsobb mértékű, mint a nem fizikaiaké. Az elmúlt évek kedvezőtlen gyakorlata után a létszámarányok javultak. Az összes fizikai létszámban bekövetkezett csökkenés ellenére a többműszakban dolgozók létszáma a termelőegységek egyik csoportjánál sem csökkent. Ennek következtében a raUszakegyüttható a termelőegységek zöménél kismértékben javult. Kedvező, hogy a teljesitménybérben dolgozók létszáma a kerületi ipar vállalatoknál 5 százalékkal, a közlekedési és építőipari vállalatok nál 4,5 százalékkal emelkedett. Az össz-tevókenységet figyelembevéve eredményesnek kell tekinteni «i REANAL, a KUTESZ, a Vegyépszer, a FÖTŐBER és a III.sz.AFIT 1977. X. félévi gazdálkodását. Az elért eredmények mellett meg kell állapítanunk, hogy több terü leten nem hajtottuk végre a KB határozataiban megfogalmazott gazda ságpolitikai célkitűzéseket. Kerületünk iparvállalatainál az értékesítés csak 4,6 százalékkal emel ködett és nem érte el a szocialista ipar 7 százalékos fejlődécet. Az éves terv időarányos részét sem teljesítettük. A termelésnél kisebb volumenű értékesítés indokolatlan készletnövekedést vont maga után. Nem megnyugtató, hogy a rubel elszámolású export a kerületűnk ipar vállalatainál az előző évhez képest csökkent. Annak ellenéro, hogy a dollár elszámolású export kiszállítás a bázishoz képest növekszik, nem engedhető meg, hogy az éves terv időarányos részéhez képest több sünt 10 százalékos legyen az elmaradás. Rossznak tartjuk, hogy több év óta kerületi pártbizottságunk és párt szervezeteink erőfeszítése ellenére sem tudunk a bérek területén rendet teremteni. Szükségesnek tartottuk, hogy a fizikaiak átlagbére jobban emelkedjék,mint a nem fizikaiaké, holott ezzel ellenkező ten denciát tapasztalunk. Ezt különösen azért kell határozottan felvetni,