Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1977-08-25

lezettséggel rendelkező iparvállaiot jelentősen növelte nem rubel elszámolású exportját, de az éves terv időarányos részét egyik válla ­lat sem teljesitette. A legnagyobb elraarndás az Elektroakusztikában mutatkozik, ahol az éves terv 5,8 százclékát teljesítették* Nem lehe ­tünk elégedettek a Danuvia, Reanal, Bp-i Finomkötött 30 százalék kö ­rüli teljesítésével sem. A közlekedési és építőipari vállalatok közül kiemelkedő teljesítést ért el a Vegyépszer, amely a bázishoz viszonyított 244,1 százalékos fejlődéssel éves tervéből 65,4 százalékot teljesített. Az ÉPFA fej ­lődése szintén jelentős és az éves tervhez viszonyított teljesítés is jó. A szövetkezetek által végzett nem rubel elszámolású exportkiszállí ­tás csökkent a bázis időszakhoz képest. Az éves terv teljesítésében valcrjonnyi exporttervvel rendelkező szövetkezetnél nagy a lemaradás. 2./ Létszárnazdálkodás, termelékenység alakulása A népgazdaság szocialista iparában a foglalkoztatottak száma az elő ­ző év azonos időszakához képest 0,4 százalékkal csökkent. A kerüle ­ti iparvállalatok összes foglalkoztatott létszáma 26 189 fő volt, ami a bázis időszak átlaglétszámánál 291 fővel alacsonyabb. A csökke ­nés mértéke 1,1 százalék. A budapesti telephelyeken foglalkoztatot ­tak létszámában 812 fős csökkenés következett be. A fizikai foglalkoztatottak létszáma 200 fővel alacsonyabb a bázisban mért átlaglétszámnál. Budapesten 624 fő csökkenés következett be. A nem fizikai foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 115 fővel csökkent. Eredménynek kell tekintenünk, hogy a fizikai létszám 1,0 százalékos és a nem fizikai létszám 1,9 százalékos csökkenése következtében a létszámarányok javultak. A nem fizikaiak létszáma 10 iparvállalatnál kedvezőbben alakult, mint a fizikai létszám. Kivételt képez e folya ­mat alól a í elefongyár, valamint a Fővárosi Kefe- és Seprügyártó Vállalat. A bázis időszak átlagos fizikai létszámához képest 5 vállalatnál volt létszámnövekedés. A budapesti telephelyeken csak a Reanal létszámában

Next

/
Thumbnails
Contents