Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1977-08-25
MSZMP XIV. kerületi BIZOTTSÁGA XIV/mko/29/W Készült: 80 + 13 példányban JELENTÉS tuwwc * *»■> Zr»r.» - - w-.. > a kerületi vállalatok - ipari szövetkezetek 1977. I. félévi gazdálkodásának helyzetéről, a további föladatokról Az MSZMP Központi Bizottsága 1970® december l^i ülésén hagyta Jóvá az 1977. évi népgazdasági terv és állami költségvetés fő előirányzatait és határozta meg a tervtelJesitéssel kapcsolatos legfontosabb feladatokot. A néhány héttel később összehívott országgyűlés a költségvetés tárgyalása során is Megállapította, hogy a terv reális, céljai feszí tettek, de elérhetők. A kerületi pártbizottság még 1976. decemberében megtárgyalta a Központi Bizottság határozatából adódó feladatokat és meghatározta azokat a ke rületi gazdaságpolitikai célkitűzéseket, amelyeket a pártszervezetek a cselekvési programok készítésénél figyelőmbe vettek. A pártszervezetek I. féléves munkatervei - a cselekvési programok megfogalmazása után - a gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásának rendszeres ellenőrzését határozták meg. Ennek hatása tükröződik az I. félévi eredményekben. Kerületünk vállalatainak és szövetkezeteinek X. féléves tevékenységét fentiek alapján kívánjuk elemezni és vitára bocsátani a tapasztalatok hasznosítása, a következtetések levonása és a további feladatok megha tározása céljából. A Jelentést a mellékletben felsorolt 12 iparvállalat, 7 közlekedési, illetve épitőipari vállalat, valamint 12 ipari és épitőipari szövet kezet tevékenysége alapján készítettük. !•/ Termelés és értékesítés alakulása Népgazdaságunkban a szocialista ipar teraelése - élelmiszeripar nélkül számítva - 5,7 százalékkal emelkedett 1977. I. félévében az előző év azonos időszakához képest. A szocialista ipar értékesí tése 7,0 százalékkal nőtt.