Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1976-01-23

- 2 -1 tőkésexport javára, újabb feladatok miatti ütemnövekedés, áremelkedések ellensúlyozása. A szemléletváltozást a pártszervezetek szervező és ellenőr ­ző munkájukkal jól segítették. b. / A végrehajtás leggyengébb pontja a szervezőmunka, amelynek elmaradását több vállalat jelezte. /Vegyépszer, ÉPFA, BFK, Épitő Szövetkezet, FÜTŐBER/ A termelés napi gondjai a ve ­zetést általában elsodorták, az elemzőmunkára viszonylag kevés energia maradt. | i c. / A vállalatok az éves tervüket az előrejelzések alapján tel ­jesítik, ill. azt a piaci igények változását követve, a meg ­rendelőkkel egyetértésben módosították. A legnagyobb módosí ­tás /csökkenés/ az állami építőipar teljesítésében volt, ami érzékenyen érintette a FÜTŐBER és az ÉPFA vállalatokát. Bár több vállalat létszámemelést tervezett, a létszámcsökke ­nés változatlanul folytatódott. Azok a gyárak sem tudták lét ­számukat emelni, ahol megfelelő erőt és anyagiakat koncent ­ráltak erre. Megerősödött az a nézet, hogy a termeléskiesést gépekkel, munkaszervezéssel, az élőmunka reális megtakarítá ­sával szükséges ellensúlyozni. d./ A Telefongyár és a FÜTŐBER anyag és energiatakarékossági felhívásához valamennyi kerületi vállalat csatlakozott. Az éves termelési érték 1 %-át irányozták elő megtakarítás ­ként. A tapasztalatok szerint ezt a felajánlást túlteljesítik,

Next

/
Thumbnails
Contents