Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1975-04-18
1 p*—- 3 -3. / A jelentésben, a Telefongyárról, mint a népgazdasági szinten kiemelt 49 vállalat egyikéről röviden szólunk. A leírtakon túlmenően szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy üdvözöljük a Telefongyár eddig elért eredményeit, azt, hogy hosszú idő után rendre teljesitik, illetve túlteljesítik feszitett terveiket, növelték eredményüket, amely nagyrészt a megszilárdult vezetésnek tudhatunk be, illetve annak a segítségnek, amelyet a népgazdaság nyújtott a vállalatnak. Az eredmények mellett ismertek előttünk azok a nagy feladatok is, /melyya Telefongyár vezetése és dolgozói előtt állnak. Gondolunk itt a nagy erőfeszítést igénylő technikai-technológiai rekonstrukcióra, a vezetés minden szintjén kialakítandó egységes szemléletx megteremtésére. Az eddig elért eredmenyek feljogosítanak bennünket^ hogy a Telefongyár rövid időn belül elfoglalja méltó helyét a kerület életében. 4. / Mint az elvtársak is érzékelik, nem kedvező a helyzet a Budapesti szintű tapasztalatoktól eltérően az exporttevékenység vonatkozásában. Mindebből származik, hogy a jövőben lényegesen nagyobb gondot kell fordítania vállalatainknak a szocialista d nxxp export, különösen a Szovjetunióba irányuló export növelésére. Egyidejűleg ugyanakkor növelni g.ell a gazdaságosan értékesíthető termékek arányát a tőkés piacon. 5. / A lehetőség határain belül a jelentésben száltünk a kongresszusi munkaverseny eredményeiről, amit részletesebben az 1975* március 7-i Párt- Végrehajtó Bizottság ülésén tárgyaltunk meg. Úgy a teljes jelentésből, mint az e jelentésben szereplő megállapításokból is érezhető, szép eredményeink vannak a kongresszusi munkaverseny terén, amiben jelentős a szerepük a vállalati és szövetkezeti pártszerveknek, gazdasági vezetésnek, de mindenekelőtt a szocialista brigádoknak, akik a legtöbbet tették a versenyben elért eredmények érdekében. h---'