Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1974-11-08
| Mii WMMM, I' J- 5 -A Pártbizottsági ülést megelőző vitákban felmerült néhány olyan kérdés is a különböző szintű megbeszéléseken - igy a GB.ülésen is - melyek megitélésével nem lehet teljesen egyetérteni. Ilyenek többekközött az alábbi nézetek;- jobban kell foglalkozni a kerületi Tanácsnak a munkáslakás építési akcióval. A Tanács tervkoncepciójából is kitűnik, hogy a IV.ötéves tervben 100 lakás épült és további több, mint loo épül ezen akció keretein belül. Az V. Ötéves tervben pedig célul tűztük 1000 üzemi ltunkba lakás megépítését, ezért megítélésünk szerint, csak a kitűzött cél realitása lehet a vita tárgyaés nem maga az a tény, hogy megfelelően foglalkozik e a kerületi Tanács a munkás-lakás építési akcióval,- Nagy aktivitással vitatták a Gazdaságpolitikai Bizottság ülésén az elvtársak, hogy a beterjesztett anyag koncepciónak, vagy tervnek fogható-e fel, A vitában résztvevők többsége azon az állásponton volt, hogy az előterjesztés inkább terv szintű, mint koncepció. Megítélésünk szerint semmilyen körülmények között nem fogható fel tervnek, hiszen a tervbe vett fejlesztésekhez nincs meg jelenleg a szükséges anyagi eszköz, másrészt a vázolt számok is csak egy fejlesztési célt mutatnak és nem részletezik azt, hogy • melyik területen mit és milyen eszközökkel kell megvalósítani,- Pelmerült annak igénye, hogy a tervkoncepcióban szerepeltetni kellene azt a célkitűzést, melyszerint a kerület vízellátottságánál a jelenlegi 3 %-os szintről a lOO-$-oe szintet kell elérni. Megítélésünk szerint ez a célkitűzés csak fokozatosan valósítható mag, előreláthatólag csak a VI, - VII, Ötéves terv során, mivel a Tanács fejlesztési alapja gyorsabb előrehaladást nem tesz lehetővé, Másrészt, mert a lakosság hozzájárulása is csak korlátozottan biztosítható a területen élő sok idős, nyugdíjas család miatt. . /. x L .. J