Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1971-06-25

r- 9 -Történtek intézkedések is e tendencia megfékezésére. Pl. a létviszonyok alakításában történő intézkedések az anyagias­ságot és az önzést próbálják lehetetlenné tenni. A teendők a tudati területen is igen lényegesek. A szocialista gazdaságunk erősödött az ellentmondásokkal együtt is. Az eszmei munkánk feltétlenül olyan irányban hatott, amely irány előbb tárgyalt kérdésben egy másik ten­denciát indított meg. A téma levitelével kapcsolatban szükségesnek tartaná, hogy szélesebb körbe beágyazva kerüljön a párttitkárokkal, veze­tőkkel és a párttagsággal való tanácskozás elé.Elsődleges feladat a szocialista közgondolkodás és morál erősítése a pozitív dolgok erősítése ebben a témakörben, A vita anyag az elhangzott észrevételekkel együtt jól hasz­­nesitható a kerületi PB. további munkájában. Dr. Perlakiné elvtársnő: Az elhangzott vita bizonyítja, hogy a beterjesztett anyag nagy érdeklődést váltott ki. Az elhangzott javaslatokkal, melyek az anyag jobbátételére irányultak, egyetért, azokat fel is dolgozzák. Egyetért Rózsavölgyi elvtárs patositásával, mely szerint a kisiparos engedély kiadást szakterületenként meg kell néz­ni. A kinevezéseknél, ha alkalmazzák a párt határozatát, akkor °zenae elvtárs által mondott kérdés nem merülhet fel. A társadalmi munkásokat a párt nagyon megbecsüli, egy más kérdés azonban, hogy a tömegek között mi a vélemény és itt valóban vannak problémák. Tömpe elvtárs: Az anyagiassággal, az önzéssel való foglalkozás testületi ülésen v^ló megtárgyalása hasznos volt. Az elhangzottakat feldolgozva nyilvánvalóan tovább tud lépni a kerületi PB. és tovább is kell lépnie. Az eredmények bemutatásával valóban fel tudunk lépni a helytelen nézetekkel szemben. A vitaanyag készítésénél arra törekedtek, hogy a problémá­kat hozzák a PB. elé. Javasolja, hogy az anyaggal ellentmondó szót hagyjuk kS, és kerüljön kibővítésre a Somló elvtárs által elmondottakkal Az anyag tárgyalására helyes az állami vezetők meghívása. A tárgyilagos szemlélet, a realitás nagyon fontos ennél a témánál. Kéri a PB.-t, hogy a vitaanyagot,a javaslatokat, itt el­hangzott módosításokkal fogadja el. L_______<______H

Next

/
Thumbnails
Contents