Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1971-04-28

r "i- 6 - St.szán: 246. A honvédelmi nevelés sajátos katonai nevelést is_jelent, olyan ismeretek^ járt ess ágok é s készségét’, ~ tulaj db ns"ágök és képességek kimunkálását, amelyek a fegyveres harc meg­vívásakor elengedhetetlenek. Jelenti egyben azon tulajdon­ságok kialakítását, amelyek a haza fegyveres védelmére való felkészítésben különösen fontosak, mint pl: a szocialista hazaszeretet, szilárd fegyelem, bátorság, áldozatvállalás, határozottság? önállóság, az ellenség iránti kérlelhetetlen­­ség, a fizikai erőiét, .stb«.» Az 1968-69-es tanévtől került bevezetésre iskoláinkban a honvédelmi ismeretek című tantárgy tanítása. A bevezetés első félévében a szervezési feladatok voltak a legfontosab­bak. Ekkor kellett biztosítani a tantárgy oktatásóhoz szük­séges tárgyi és személyi feltételeket, valamint elfogadtat­­ni a szülőkkel e tantárgy fontosságát, megismertetni velük célját. Valamennyi általános és középiskolában, MŰM intézetben is­­mertetve lett a pedagógusokkal a megjelent Miniszteri uta­sítás. A kerületi Tanács Oktatási Osztálya által kiadott intézkedési és végrehajtási utasítás - kiadása előtt - egyeztetésre került a kerületi MHSz vezetőjével, s igy került ki a kerületi intézmények, vezetőihez, hogy annak figyelembevételével készítsék el az iskolák munkatervét. Költségvetési keret a tanácsnál alig állt rendelkezésre^, bár' feladatként jelentkezett a tárgyi féltóxeluk omósi­­tása és megteremtése. Szükség volt a tereptan tanításához: térképre, tájolóra; a lövészetek végrehajtásához: fegyverre, lőszerre és lőlapra, a honvédelmi rajversonyek lebonyolítá­sához; akadálypályákra, lőtérre, stb.. A kerületi MHSz vezetősége sok segítséget adott ebben a vo­natkozásban iskoláinknak. FI: a lövészeti gyakorlatok isko- /-x lai és lőtéri végrehajtásához minden iskolát 1-1 MHSz ke­rületi lővészklub patronált, igy megnyugtató módon biztosít­ható volt az általános iskolák VII, és a középiskolák I. éves tanulóinak felkészítése a tavaszi lőgyakorlatra, stb.. A tárgyi feltételek biztosítása mellett párhuzamosan haladt a személyi feltételek megteremtése, a tanárok kiképzése "is.' Követelményként merült" fél-,' hogy a feladatok gyakorlati végrehajtásának időszakára elegendően kiképzett nevelő áll­jon rendelkezésre, részben az előirt osztályfőnöki órák megtartására, részben a honvédelmi rajversenyek lebonyolí­tására. A kerületben 4o tanár nyert lővészetvezetői kikép­zést, igy minden iskolában létrejöhetett a lővészszakkör, megindulhatott a felkészítés a lőgyÓkoriatokra. A kerületi MHSz lővészklubok ide is bekapcsolódtak, sok segítséget. L--------*----------J

Next

/
Thumbnails
Contents