Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1971-09-17
r n í 1- A - St.szám: 674. 4./ A pártoktrtás hallgatóinak összetételével kapcsolatos feladatok-: A pártoktatás létszámát a jelenlegi, mintegy 9 ezer főről a négy év során 12 - 1? ezer főre emeljük* A létszám növelés és összetétel alakítása terén fontosnak tartjuk, s ezért kiemelten kell kezelni a:- a párttagok bevonását. A kerületi párt'agság 55 - 6o %-át évente rendszeresen, a kongresszusi években pedig 8o -85 %-át kell a pártoktatusba bevonni. Külöös figyelmet kell fordítani a pártaktivisták, a vezetőségi t gok, az uj párttagok politikai nevelésére;- hatás körben lévő vezetők állandó nurxista képzését. Biztosit,7n‘ "kell, hogy a ’v é z e tdk-muüb ajdhulcdr teke lé s énéi minden esetben kapjon helyet a politikai oktatásban való részvétel, a vezetők elméleti, ideológiai, politikai felkészültsége, rátermettsége. Ezért a kerületi Pártbizottság, üzemi pártbizottság, és csucsvezetőségi szinten meg kell határozni konkrétan, hogy a különböző szintű hatáskörben lévő vezetőknek, milyen politikai továbbképzésben kell a következő években résztvenni, amit a fenti szervek évenként rendszeresen ellenőrizzenek.- fizikai munkások számának és arányának növelését a pártokf'áiásban. Létszámukat a jelenlegi kb. 3ooo főről évente kb. 4ooo - 45oo'főre, arányukat- a jelenlegi 3o %-ről, mintegy 35 %-ra szükséges emelni.- az értelmiségi területen ,u pedagógusok, az orvosok, a kutatók és műszakiak részvételének biztosítás t, El kell érni, hogy a most beinduló "Egészségügyi politikai kérdések" tanfolyamát, a négy év során az egészségü/vyi dolgozóknak 75 - 8o %-a elvégezze. A létszám növelésén belül feladat az, hory lehetőleg magasabbszintü oktatásban vegyenek részt. Ezért ezeken az értelmiségi területeken csökkenteni kell az alacsonyabb szintű /pl: Előadássorozat/ pártoktatási formák szervezését.- KTSz-ben dolgozó párttagok és vezetők politikai képzését. E terület számára ki kell dolgozni egy speciális tematikát, amely tartalmazza a M-L. alaptételei mellett a szövetkezetpolitikai irányelveket. A tanfolyamot 2 évesre tervezve, kerületi szinten kívánatos tartani és erre a négy év során a KTSz-ben dolgozó párttagok és vezetők 8o %-át beiskolázni. b~ - ~ - —d