Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1969-02-21
F ~l Ami a gazdasági kérdéseket illeti: ez a termelékenység.- Amire nem térek ki, azt jelenti, hogy egyetértek a hozzászólással. - Abban igaza van Rózsavölgyi elvtársnak, hogy a termelékenységet, a termelés felfutását nézve jól áll Budapest. Azonban az 1 fő egy napra eső termiékenység budapesti szinten stagnál. Ezt a Bp-i elvtársak állapítják meg. Mi megnéztük kerületünkben ennek mutatóját, van ahol visszaesett a kerületben. Igaz viszont, hogy ezt sem lehet olyan mereven nézni. A jövőt illetően a termelékenység ütemét növelni kell, - ez a lényeg. Ez a taktikai dolog, hogy a nyereséget nézik csak. A jövedelmezőséget kell első helyre tenni véleményem szerint. Akkor kell a taktikázás ellen fellépni, amikor az elért nyereség mögött nincs meg az az árumennyiség, aminek lennie kell. A közgazdasági szellem politikai meggyőződés nélkül nem érvényesülhet. Célunk politikai cél, a gazdasági mechanizmus, - ahogy ezt már mondtam, - csak eszköz ennek érdekében. Ami a pártszervezetek gazdaságpolitikai tevékenységével kapcsor latos javaslatot illeti, ezt mi is jeleztük, hogy elemezni kell. Itt csak arról lehet szó,hogy tényleg összegezni ez ezirányu törekvést. Ami a minősítést illeti: egyetértek azzal, hogy adott esetben, lehet teljesen pozitív a minősítés. Egy embernek ha nincs külö; nősebb hibája, altkor nincs. Én nem is ezt hibáztatom, hanem azt, amikor a dicsőítését jelenti egy embernek, - ez árt. Ami azt a szocialista összeköttetést illeti: egymásra is vigyázni kell, hogy ne menjünk mellékvágányra,.hogy ne legyünk közömbösek egymás tevékenységével szemben. Elvtelen baráti viszony ne alakuljon ki közöttünk, erre kell vigyázni. ' Az anyag továbbvitelével az a célunk, hogy a kerületi pártaktiva figyelmét felhívjuk: itt állunk és ez az irány helyes és ez az elérendő cél. Javasolom,hogy a beszámoló jelentést az itt elhangzott vita alapján vigyük tovább a március 5-én tartandó kerületi aktivaülésre, ahol kérném a PB tagjait, hogy az ottani hozzászólásaikkal segitsenek nekem abban, hogy egyes kérdéseket jobban, részletesebben kitárgyaljunk. A Pártbizottság ^beszámoló jelentést, Schumeth elvtársnak a vitára adott összefoglalóját, valamint a március 5-én tartandó kerületi aktivaülést eg$oangulag jóváhagyta. 1\. • m • f • /■ /Borbély Ferencné/ (x-y <7 1 jk.vez. /Schumeth tónos/ első titkár. h --------- - -zJ