Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1968-04-12

te* r n jegyzék, amely meghatározná a tanácstagok és pártkörzetek kapcsolat-fenntartását, hogy, milyen feladatoknál szükséges a körzetek segítségnyújtása. A kerület nagyon szépen fejlődik, nagyon sok szép uj lakó­telep épül. A mi területünkön most készült el az Egressy téri tömbépület, de ennek van egy szépséghibája., hogy a megnöveke­dett létszámot nem vették figyelembe az orvosi rendelést ille­tően. A lakótömbhöz nem létesítettek orvosi rendelőt és ez a régi rendelő amúgy is magas létszámát még jpbban leterhelte. Ezt a problémát feltétlenül meg kell oldani. Nagyon foglalkoztatja a lakosságot a ráépítések kérdése. Ebben határozott állásfoglalást szeretnénk kapni, hogyan valósulnak meg. Ami rosszul esik nekünk, hogy a politikai körzet helyisége is nagyon elhanyagolt állapotban van és nagyon rossz körülmények között működik. Másik kérdés a társadalmi munka. Kerületünkben nagyon szép hagyománya volt, úgy érzem jó utón indult ez a moz­galom, de 2-3 éve nagyon komoly visszaesés van. Véleményem szerint ennek az okát abban kereshetjük, hogy nincs megbecsülve eléggé a társadalmi munka. Gábor elvtársi Az előterjesztett anyag összeállításában én is részt vettem, de ennek ellenére egy-két dologban más véleményem van. Az a javaslatom, hogy ne valamiféle panasznapot tartsunk, hanem elvileg foglalkozzunk a kérdésekkel és ha az elvi kérdésekben közös nevezőre tudunk jutni, akkor már előbbre is jutottunk. A demokrácia kérdése a tanácsi munkában, van e erre szükség? Véleményem szerint nagyobb, mint bár mikor a korábbi évekhez képest. A fejlődés is azt mutatja mindig akkor tudtunk jelen­­, tősebb eredményeket elérni, ha a lakosságra támaszkodtunk, a lakosság segítségét fokozottabban igénybe vettük. A korábbi években született egy Főv. Tanácsi határozat, mely értelmében kevesebb tanácstagot válasszanak és a tanácstagok­­_ hoz nagyobb terület tartozzon. Ezzel a ba tározattal nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Addig amig kisebb volt a terü­letem jobban közelebb tudtam kerülni választó-polgáraimhoz. Jelenleg 1200.választó-polgár tartozik hozzám, képtelenség hogy minden emberrel foglalkozni tudjak. Az a véleményem fe­lül kellene vizsgálni ezt a kérdést. Nagyobb önállóságot a ta­nácstagok számára. Nagyon hasznos lenne megvizsgálni a Tanácsi munka területén az önállóság kérdését. Legyen Budapest egysé­­„ ges egész, de amire a kerületnek szüksége -tan, és azt amit már. egyszer eldöntöttünk abbePa FŐV.Tanács ne hozzon, újabb döntést, Faulov elvtárs felvetette a levelezések kérdését. Messzemenően üdvözölni tudom ezt az intézkedést, egyetértek vele, de itt meg kell jegyeznem, hogy ez a sok levelezés csupán azért volt, hogy a tanácstagnak dokumentuma legyen egy-egy ügy intézésében, vissza­igazolásában. Az a véleményem, most már 10 év munkáját figyelembe véve, hogy a fejlődés jelentős a korábbi évekhez képest. Valóban az is igaz, hogy apparátuson belül az ügyintézés meggyorsult. Még is azt kell mondani, hogy mé^ nagyon sok javítani való van. Itt vetődik fel a laikiismeret kérdésé is, hogy egy-egy üggyel milyen mértékben és milyen lelkiismeretesen foglalkozunk. Ezt feltétlenül szem előtt kell tartanunk. Befejezésül a szolgáltatásokról szeretnék beszélni. Mi azt Ígér­tük Zugló lakosságának, hogy a szolgáltatást úgy fogjuk bizto- L ' -- -----------_J

Next

/
Thumbnails
Contents